Durván szétverte az orosz rendőrség az ellenzéki tüntetést, Navalnij őrizetben

Navalnij
Moszkva |

Őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Moszkva belvárosában két nappal Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása előtt.
 

„Navalnij megjelent a Puskin téren, ahol gyorsan őrizetbe is vették. Ez teljesen törvénytelen” – sérelmezte Leonyid Volkov ellenzéki politikus.

Navalnij, akit korábban ismételten őrizetbe vettek hasonló tiltakozó akciók szervezéséért, több mint 90 orosz városban – így Moszkvában és Szentpéterváron is – hirdetett meg kormányellenes tüntetéseket.

A híradás időpontjában a rendőrség könnygázt vetett be a Moszkvában tüntetők ellen. Az orosz belügyminisztérium szerint mintegy 1500 aktivista vett részt a Puskin téren szervezett ellenzéki megmozduláson. Korábban a rendvédők hangszórókkal szólították fel a tüntetés helyszínén összegyűlt tüntetőket a távozásra, ellenkező esetben fizikai erőszakkal és különleges eszközök bevetésével fenyegettek.

Az ANSA olasz hírügynökség az OVD Info jogvédő szervezetre hivatkozva úgy tudja, hogy több mint 580 kormányellenes tüntetőt előállítottak az Oroszország-szerte rendezett tüntetéseken.

Az ellenzéki politikus Putyin kihívójaként akart indulni a márciusi elnökválasztáson, de kizárták büntetett előélete miatt a megmérettetésből.

„Ha úgy véled, hogy ő nem a cárunk, menj ki tüntetni városod utcáira. Kényszeríteni fogjuk a csalókból és tolvajokból álló hatóságokat, hogy számoljanak a több millió állampolgárral, aki nem szavazott Putyinra” – bátorította az embereket utcákra vonulni Navalnij a tüntetéseket megelőzően.

 

Az OVD Info jogvédő szervezet információi szerint eddig az ország 19 városából összesen 1029 őrizetbe vételről kaptak jelentést. Csak Moszkvában 475 embert állítottak elő, Cseljabinszkban 163-at, a szibériai Jakutszkban 74-et. A hatóságok egyelőre nem közöltek adatot. Több városban a tüntetéseket viszont előzetesen sikerült a szervezőknek egyeztetniük a hatóságokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?