Kilencre emelkedett a kínai késelő áldozatainak száma

véres kés
Peking |

Hétről kilencre emelkedett a kínai középiskolai késelő halálos áldozatainak száma - adta hírül a helyi média szombaton.

Egy férfi péntek kora este agyonszúrt hét lány és két fiút, tízet pedig megsebesített a Kína északi részén található Micsében.

A középiskolás diákok éppen hazafelé tartottak, amikor a késelő rájuk támadt.

A 19 diák életkora 12 és 18 év között van, és többségük - tizennégy - lány.

A tettest, egy 28 éves férfit elfogták. Vallomása szerint hajdanán az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat.

Kínában az iskolák többször váltak már véres támadások helyszíneivé. 2016-ban egy férfi késsel támadt rá diákokra, és miután tízet megsebesített közülük, végzett magával. 2014-ben három tanulót és egy tanárt késelt meg egy férfi egy oktatási intézményben, amelybe nem akarták felvenni lányát. Egy évvel korábban egy sanghaji iskola előtt egy férfi 13 emberrel - köztük hat gyerekkel - végzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?