Így fogják hívni Vilmos herceg és Katalin hercegnő kisfiát

Vilmos herceg és Katalin hercegnő

A Louis Arthur Charles neveket kapta Vilmos herceg és Katalin hercegnő hétfőn született harmadik gyermeke.

A Kensington-palota, a hercegi házaspár londoni rezidenciája pénteken bejelentette azt is, hogy a gyermek hivatalos megszólítása

Ő Királyi Fensége, Louis - vagyis Lajos -, Cambridge hercege. 

Vilmos és Katalin is a Cambridge hercege, illetve hercegnője címet viseli 2011 áprilisában kötött házasságuk óta, két idősebb gyermekük, a 2013. július 22-én született György herceg és nővére, a május 2-án harmadik születésnapját ünneplő Charlotte hercegnő hivatalos titulusa is ez.

A hercegi házaspárnak sikerült alaposan meglepnie a fogadóipart, a Lajos első névre ugyanis a nagy fogadási cégek nem számítottak. A Ladbrokes országos fogadóhálózat a pénteki bejelentés előtt ezt a nevet 20/1-es nyereményeséllyel, vagyis meglehetősen alacsony valószínűséggel kínálta játékra, és aki feltett erre a lehetőségre például 100 fontot, az a téttel együtt bruttó kétezer font nyereményért fáradhat most a kasszához.

A fogadóirodák egyebek mellett azért sem tekintették favoritnak a Lajos nevet, mert ugyanez a név szerepel a csecsemő bátyja, György herceg - teljes nevén György Sándor Lajos -, valamint az édesapa, Vilmos nevei között is. Vilmos herceg teljes neve Vilmos Artúr Fülöp Lajos. 

Vilmos és Katalin nagy valószínűséggel a brit királyi család egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb néhai tagja, Lord Louis Mountbatten emlékének kívánt tisztelettel adózni azzal, hogy a legkisebb gyermeknek a Lajos első nevet választotta.

Mountbatten gróf, a gyarmati India utolsó brit alkirálya 1979-ben, 79 évesen halt meg egy pokolgépes merényletben. A robbanószerkezetet az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) helyezte el a lord jachtján az ír partok előtt.

Lord Mountbatten - a királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben vesztette életét - a 92 esztendős II. Erzsébet királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, a királynő 97 éves férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt, az ifjú Lajos herceg dédszüleit még 1939-ben.

Az Artúr név - Lajos herceg második neve - szerepelt az 1952-ben elhunyt VI. György nevei között is, a harmadik névként választott Charles, vagyis Károly a nagypapa, Vilmos édesapja, Károly trónörökös első neve.

Kevéssé valószínű ugyanakkor, hogy a belátható jövőben az Egyesült Királyságnak - az angol-brit monarchia történelmében először - Lajos nevű uralkodója lenne. Az ötnapos herceg ugyanis az ötödik a brit trónutódlási sorban, Károly trónörökös, Vilmos herceg, valamint György herceg és Charlotte hercegnő után.

Vilmos és Katalin a brit monarchia hagyományaihoz képest - csakúgy, ahogy György és Charlotte esetében - ezúttal is viszonylag gyorsan bejelentette gyermekének nevét. Károly trónörökösről, II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg elsőszülött fiáról - aki teljes nevén Károly Fülöp Artúr György - például csak születése után egy hónappal, 1948 decemberében, a keresztelőceremónián derült ki, hogy szülei milyen neveket választottak neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?