Vettel: ha semmi nem változik, megszűnhet a Forma-1

Sebastian Vettel

Már gondolkodik a visszavonulása utáni időszakról a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint a klímaváltozás miatt a sportágnak meg kell változnia a jövőben.

A 34 éves versenyző a Neue Osnabrücker Zeitung című német napilapnak azt mondta, bizonytalan abban, hogy jó döntés lenne-e beszállnia a politikába, de már egy ideje gondolkodik azon, mihez kezd majd az F1 után.

„A legkönnyebb az lenne, ha valamelyik televíziós társaság szakkommentátora lennék, és itt maradnék a Forma-1 közelében. De nem igazán látom magam ebben a szerepkörben” – jelentette ki Vettel, akinek a jövő év végéig szóló szerződése van az Aston Martinnal.

A német versenyző kiemelte, hogy érdekli a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem.

„A Forma-1 nem környezetbarát, ez nem is kérdés, de olyan időszakot élünk, amikor a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy zöldebbé tegyük a sportágat anélkül, hogy az elveszítse a rá jellemző szenvedélyt és izgalmakat” – vélte Vettel, aki szerint már zajlanak egyeztetések arról, hogy a jövő autósportjának változnia kell, és ez nagyon fontos lenne.

„Egyébként nem vagyok optimista. Ha semmi nem változik, akkor az is bekövetkezhet, hogy megszűnik a Forma-1” – közölte Vettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?