GALÉRIA: Száz gyerek a néptánc bűvöletében

néptánc

Kalotaszegi és szatmári táncok szerepeltek idén a Csallóközi néptánctá­borának órarendjében. 

A kisebbek, tízéves korig a szatmári táncok lépéseit, figuráit sajátították el, a nagyobbak táncai igényesebbek, nehezebbek voltak, ők a kalotaszegit gyakorolták négy napon át Gellén, Fecske Renáta (a Csallóközi táncpedagógusa), Bitter Péter (a Csallóközi táncosa), Konkoly Annamária (koreográfus, a Csallóközi táncosa), Botló Gergely (az Ifjú Szivek Táncszínház táncosa) és Oláh Attila (a Csallóközi vezetője, koreográfus) irányításával. Idén is, mint már hat éve folyamatosan a Repülj páva nyertese, a Csallóközi állandó kísérőzenekara, a Pósfa együttes szolgáltatta a zenét. S nehogy belefáradjanak a délelőtti, délutáni táncoktatásba, Molnár Gábor légvárán „pihenhettek”, vagy kézműves-foglalkozáson – Iván Zlatarits Anett  vezetésével – pihentették a lábukat és ügyesítették a kezüket, de Paramisi Társulat, pontosabban a magyarországi roma színház is szórakoztatta őket műsorával, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. A Pósfa zenekar mellett két vendégmuzsikus húzta a talpalávalót, Németh Dénes prímás és Domonkos Balázs nagybőgős. A négynapos táncedző tábor végén a közel száz gyerek bemutathatta a tánctudását, a táncházban pedig kedvére mulatott. (rend)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?