Gorilla-felvétel: Trnka nem kért vádalkut, tíz évet is kaphat

„Tudom, hogy megölnek. Én már halott vagyok” – mondta Trnka 2014-ben Kočnernek, amikor az utóbbi azt kérdezte, tudja-e mivel jár, hogy megzsarolták Haščákot ⋌(TASR-fotó)
Pozsony |

Az ország történetében először állt bíróság elé volt főügyész. Dobroslav Trnkát hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolják, mert éveken keresztül rejtegette a Gorilla-ügy hangfelvételét, amivel aztán az egyik bizonyíték szerint megzsarolta Jaroslav Haščákot, a Penta vezetőjét. A zsarolásban állítólag segítségére volt Bereczk Oszkár (MKP, Híd, Smer) albári polgármester is.

A Pozsony I. Járásbíróságon zajló perben Trnka elutasította, hogy a bűnösségét elismerve vádalkut kössön, így ha a törvényszék találja bűnösnek, négytől tíz évig terjedő letöltendő börtönbüntetésre számíthat. „Ártatlan vagyok. Úgy gondolom, a főtárgyaláson rá fogunk mutatni, hol kérdőjelezhető meg a nyomozói munka” – mondta a tárgyaláson. Az ügyvédje szerint a bűncselekmény, amellyel védencét vádolják, meg sem történt. Azzal érvelnek, a Gorilla-felvételt törvénytelenül készítették, így azt nem lehet bizonyítékként felhasználni, ezért aztán a rejtegetése nem is bűncselekmény.

Trnkát azzal vádolják, hogy főügyészként éveken keresztül a hivatali páncélszekrényében rejtegette a Gorilla-ügy hangfelvételét, amely sok olyan korrupciós ügyet és más bűncselekményt bizonyíthat, amelyben Haščák, de szinte a teljes politikai paletta pártjainak képviselői is érintettek lehetnek. Főügyészként azonban minden bűncselekménygyanús ügyet ki kellett volna vizsgálnia, és mivel nem így tett, a vád szerint visszaélt a hivatali jogkörével. Ráadásul, miután 2011-ben lejárt a főügyészi megbízása, magával vitte a hangfelvételt és két barátjával, Kósa Loránt ügyvéddel és az Albár községet vezető Bereczkkel megzsarolták az ország egyik leggazdagabb emberét, Haščákot.

Mindez egy 2014-es hangfelvételből derül ki, amelyet Marián Kočner, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozó készített titokban. E hangfelvétel tanúsága szerint Kočner feldühödve, vulgárisan szidalmazta Trnkát azért, mert meg merte zsarolni Haščákot. Még azt is felhozta neki, hogy a 2011-es főügyészválasztáson rajta kívül Haščák is adott egymillió eurót a parlamenti képviselők lefizetésére, hogy Trnkára voksoljanak. Ezen a választáson aztán a titkos szavazáson egyetlen szavazat hiányzott Trnka kinevezéséhez. Az SDKÚ–SaS–KDH–Híd koalíció képviselői közül is valakik Trnkára szavaztak, de máig nem derült ki, kik.

A 2014-es hangfelvétel arról is tanúskodik, hogy Kočner nem értette, mire volt jó Trnkának az, hogy megzsarolja Haščákot. Az egykori főügyész számára ugyanis Kočner rengeteg kenőpénzt tartott letétben. Ráadásul Haščák már fizetett Kočnernek azért, hogy a Gorilla-hangfelvétel soha ne kerüljön elő. Itt érdemes megjegyezni, hogy a két férfi 2014-es beszélgetése óta már nyilvánosságra került a Gorilla-hanganyag. A beszélgetés során Trnka elismerte Kočnernek, hogy hibázott. Kočner aztán megígérte, segít neki kimászni a bajból, hiszen az egykori főügyész arról beszélt, tettéért meg fogják őt gyilkolni. Kočner azonban azt mondta, Bereczket és Kósát megöleti. Az ügy 2019-es kipattanásakor Bereczktől azt kérdeztük, nem fél-e amiatt, hogy Kočner arról beszélt, elvágatja a torkát. A polgármester akkor azt mondta, nem fél, és igyekezett kétségbe vonni a hangfelvétel valódiságát. Azóta a rendőrség megerősítette, a felvétel valódi. Bereczk a mostani vallomásában tagadta, hogy Trnkával a Gorilla-hanganyag felhasználásáról egyeztetett volna, de Haščák is tagadta, hogy megzsarolták volna.

Trnka szabadlábon védekezhet, a hétfői tárgyaláson felolvasták Bereczk vallomását is. A tárgyaláson nem volt jelen, de korábban az ügyben ugyancsak kihallgatták a többi között Haščákot, de Robert Ficót, a Smer elnökét, valamint Kočnert is. A tárgyalás kedden, illetve jövő héten hétfőn és kedden folytatódik.

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő News and Media Holding.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?