Drága mulatság az új tanév

suli
Pozsony |

Néhány nap van hátra a becsengetésig, jövő héten több mint 65 ezer elsős lépi át először az iskola kapuját. A tanévkezdésre azonban a szülőknek anyagilag is fel kell készülniük. 

A pénzügyi szakértők szerint az iskoláskorú diákok szüleinek szeptemberben mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a tanév folyamán használt összes tanszert egyszerre akarják megvásárolni. Az Immofinanz vállalat elemzése alapján akár 379 euróba is kerülhet az első osztályos gyerek iskoláztatása. Bár az oktatás alapjában véve ingyenes Szlovákiában, ettől függetlenül számos kiadással kell számolniuk a szülőknek. Ha például egyszerre több iskolaköteles gyerek is van a családban, akkor kiváltképp javasolt tudatosan készülni az őszi pluszköltségekre. A politikusok korábban igyekeztek mérsékelni a szülőkre háruló anyagi terhet, így 104,76 euróval magasabb családi pótlékot utalnak a munkaügyi hivatalok az elsős gyerekek szüleinek. A speciális egyszeri támogatást nem kell külön igényelni, október közepéig automatikusan megkapják a jogosultak. Az önkormányzatok ennél alacsonyabb összeggel ugyan, de szintén hozzájárulnak az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásokhoz. Ezt azonban külön igényelni kell, és elsősorban a nehéz anyagi helyzetben lévő családok megsegítését célozza. A szakértők azt tanácsolják, gondosan tervezzük meg előre a család pénzügyeit. „Itt látjuk a háztartások által leggyakrabban elkövetett hibákat. Meglepetés érheti azokat, akik az utolsó pillanatra hagyják a felkészülést, és az összes tanszert egyszerre veszik meg. A füzetekért, ecsetért, vonalzóért és egyéb segédeszközökért több gyerek felkészítése esetén akár több mint 300 eurót is otthagyhatnak az üzletben” – figyelmeztet Ján Šuda, a Partners Group SK pénzügyi szakembere. 

Fontos, listával a kézben vágjunk neki a bevásárlásnak, ideális esetben az iskolák már augusztusban nyilvánosságra hozzák az alapfelszerelés listáját, méghozzá évfolyamokra, vagy tagozatokra lebontva. Az elemzők egy általános jegyzéket állítottak össze, mely 25 dolgot tartalmaz, a pár centes faragótól kezdve egészen a 70 eurós tételig, ami nem más, mint az iskolatáska. A szülők gyakran megfeledkeznek róla, hogy például a toll és a ceruza önmagában nem túl drága, de ha ezeket az „apróságokat” összevetjük, akkor a végösszeg több száz euró lehet. „Optimális megoldás a drágább tanszerek korábbi beszerzése, az iskolatáskát például már karácsonyi ajándéknak is megvehetjük” – javasolja Šuda. Emlékeztet, a tanévkezdés előtt legalább fél évvel érdemes elkezdeni takarékoskodni, ha például 180 eurót számolunk egy kis elsősre, akkor havi 30 eurót félretéve könnyebben megbirkózunk a szeptemberi pluszkiadásokkal. A szülőknek gondolniuk kell a rendszeres kiadásokra is, mint például a szakkörök, napközi vagy ebéd. A váratlan költségek között szerepelnek a különféle iskolai kirándulások, illetve kulturális események. „Az elsősnek mindent egyszerre kell megvenni. Az idősebb gyereknek már csak ki kell egészíteni az előző évi felszerelését. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nagyobb gyerek kevesebbe kerül” – tette hozzá Šuda, arra utalva, hogy a többgyermekes családokban az oktatás költségei megsokszorozódnak. A felső tagozatos diákoknak általában drágább holmik kellenek, legyen az ruha vagy számítógép. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?