A szentpéteriek az V. ligában folytatják

szentpéteri focicsapat
Szentpéter |

Tíz év után ismét magasba emelhették a szentpéteriek a bajnoki trófeát.

A közelmúltban három idényen át a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában szerepeltek, majd a 2019/2020-as szezontól kezdve a területi bajnokságban gyűjtögették a pontokat. A kemény és lelkiismeretes munka végül meghozta gyümölcsét, és június utolsó hétvégéjén a csapat tagjai Nagy Ferenctől, a Komáromi Területi Labdarúgó-szövetség elnökétől átvehették az első helyezettnek járó serleget. Ősztől az V. liga keleti csoportjában újoncként folytathatják a versengést.
„2019 júliusától látom el az edzői feladatokat, miközben hétről hétre játékosként is pályára lépek. A 2020/2021-es idény megkezdése előtt a klubvezetéssel és a községi elöljárókkal karöltve elhatároztuk, hogy megcélozzuk a bajnoki címet. Ősszel ugyan akadtak némi kilengések a teljesítményben, ám a vesztes meccsből lehet leginkább tanulni. Rendet tettünk a fejekben és sikerült elérni a célt”– állapította meg Slavomír Konc UEFA C licences edző.

A szentpéterieknek 16 tagú volt a keretük, a játékosedzőn és Lukáš Jurčina kapuson kívül saját nevelésű fiatalokból tevődik össze az alakulat. Az átlagéletkor csupán 25 év. 

„Az őszi szezon lezárását megújított formában valósította meg a területi szövetség. A rájátszásba eredetileg nyolcan jelentkeztek be, közülük hárman visszaléptek, így csak öt csapat mérettette meg tudását. Szerencsére összejött a végső diadal. Mindössze egyhetes pihenőt adtunk magunknak, és már javában folyik a felkészülés az őszre. Heti két edzést iktattunk be, és összesen hét előkészületi meccsen csiszoljuk, formáljuk játékunkat. Több posztra szándékozunk egy-egy új játékost hozni, hogy keretünk 18-20 fősre bővüljön. Feltérképezve az új bajnokság szintjét, menet közben kívánjuk megfogalmazni a csapattal szembeni elvárásokat” – tájékoztatott a 46 éves szakvezető, aki játékosként több III. ligás csapatnál is megfordult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?