Megtalálták az eltűnt orosz utasszállító repülőgép roncsait

Megtalálták az eltűnt orosz utasszállító repülőgép roncsait

Megtalálták az orosz távol-keleti Kamcsatka-félszigeten eltűnt AN-26-os típusú utasszállító gép roncsait a palanai légikikötőtől 3,8 kilométerre, a tengerben, és senki nem élte túl a balesetet – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.

A mentők a helyszínre tartanak – tette hozzá a tárca. A tájékoztatás szerint a sötétség beállta és a dagály kezdete nehezíti majd a kutatást és a mentést.

A gép fedélzetén 22 utassal és hattagú személyzettel, a régió fővárosából, Petropavlovszk-Kamcsatszkijból a félsziget északi részén 670 kilométerre fekvő Palana településre tartott. Az Ohotszki-tengerbe zuhant azt követően, hogy egy sziklának ütközött – mondta egy neve elhallgatását kérő forrás.

A baleset körülményeit már hozzávetőlegesen megállapították. A repülőgép nehéz időjárási körülmények és rossz látási viszonyok között készült a leszálláshoz. Az első landolási kísérlet nem sikerült, a második rárepülés közben pedig nekicsapódott egy sziklának. Azon nyomban összetört, darabjai a tengerbe zuhantak – közölték a mentők.

Az egyik feltételezés szerint a baleset oka a pilóta hibája lehetett a rossz látási viszonyok miatt. A személyzet előzőleg nem számolt be semmilyen meghibásodásról.    

Értesülések szerint a gép utasai között volt egy építőipari vállalat helyi egységének vezérigazgatója. Korábban Tigil körzet hatóságai azt mondták a közszolgálati hírügynökségnek, hogy főként Palana lakosai voltak az eltűnt gép fedélzetén, mások között a település polgármestere, valamint a helyi közigazgatás három vezető beosztású tisztviselője.

A gépnek útja során végig a szárazföld fölött kellett repülnie, csak Palana előtt kellett kitérőt tennie a tenger fölé, hogy rá tudjon fordulni a leszállópályára.

Ez az AN-26-os 1982-ben állt forgalomba. Repülési engedélyt idén augusztus 30-áig kapott – derült ki elérhető információs forrásokból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?