Hétfőn folytatódik a kormányprogramról szóló vita a parlamentben

parlament k
Pozsony |

Hétfőn reggel 9 órától folytatódik a kormányprogramról szóló vita a parlamentben, azt követően várhatóan a szavazásra is sor kerül.

Még 17 felszólaló van hátra, a mai ülésnap végén többen elestek a felszólalási lehetőségtől, mivel nem tartózkodtak a teremben. Miután az összes írásban bejelentkezett képviselő felszólalt, hétfőn szóban is be lehet jelentkezni.

A pénteki vitanap javát a miniszterek felszólalásai tették ki, általában arról beszéltek, mit sikerült elérniük az elmúlt egy évben és milyen terveik vannak. Elsőként Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szólalt fel és ismertette a kormányprogram prioritásait, kijelentve, hogy kormánya a megújulás és a fejlődés kormánya lesz. Felszólalt Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, és a kormányprogram támogatására kérte a képviselőket, a családtámogatási tervekre és a szociális ellátási rendszer tervezett reformjára hivatkozva.

Felszólaltak a parlamenti alelnökök, Grendel Gábor (OĽaNO) és Juraj Blanár (Smer) is. Blanár módosító javaslatokat terjesztett be a kormányprogramhoz. A Smer az általános tesztelés megszüntetését szeretné elérni, és azonnali szavazást szorgalmaz a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatos javaslatról, továbbá egy parlamenti különbizottság felállítását annak kivizsgálására, kiket terhel felelősség a járványkezelés negatív hatásai miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?