450 pedagógust oltottak be a komáromi kórházban

Komárom
Komárom |

A régió pedagógusai szombaton az AstraZeneca vakcináját kaptak meg, a kórház igazgatója szerint folyamatosan és gond nélkül zajlott le az oltási folyamat.

Miroslav Jaška azonban nemcsak jó híreket közölt: „Az elmúlt héten a fiatalabb korosztályokba tartozó páciensek körében a megbetegedés nagyon súlyos lefolyását tapasztaltuk. 50 év alatti betegekről beszélünk.“ Az igazgató elmondta, közülük többen intenzív ellátást kaptak, ami újdonságnak számít a járvány eddigi lefolyásához képest. Hozzátette, ebben az időszakban több mint hat tucat nem koronavírusos páciensnek nyújtottak sürgősségi ellátást a sebészeten, míg 60 fölötti volt azon betegek száma, akiket a belgyógyászaton is kivizsgáltak. Mindezek a számok azt mutatják, a régióban más diagnózisok esetében is súlyos a helyzet. Ami a Covid-19-et illeti, ma 53 pácienst ápolnak a kórházban, közülük heten szorulnak lélegeztetőgép segítségére, három fő pedig koronavírus-gyanús. A kórház alkalmazottai közül 19-en Covid-pozitívak, öten pedig karanténban tartózkodnak. (AGEL, vp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?