Törvényjavaslat arra, hogy a Facebook és a Google fizessen az átvett hírekért

Google

Ausztráliában Josh Frydenberg pénzügyminiszter pénteken jelentette be, hogy a február 15-i héten beadják az új törvényjavaslatot.

Arra köteleznék a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek a helyi sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért – közölte a Reuters.

Ausztrália lenne így az első olyan ország, ahol bevezetnének egy ilyen típusú, új médiatörvényt. A Google szerint ezzel ellehetetlenítenék őket és így kényszert éreznének arra, hogy kivonuljanak az országból. Mark Zuckerberg is megpróbálta lebeszélni az ausztrál kormányt a médiapiacot szabályozó törvény bevezetéséről – sikertelenül.

Ha a Google szolgáltatásaival gondok merülnének fel, akkor a Microsoft Bing keresője orvosolná azt, mely egyben komoly konkurenciát is jelentene a Google-nak.

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy Scott Morrison miniszterelnök már tárgyalt Satya Nadellával, a Microsoft elnök-vezérigazgatójával.

(bl, 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?