Mike Pence alelnök elmegy Joe Biden beiktatására

Mike Pence

Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén - adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.  

Donald Trump leköszönő elnök ugyanakkor bojkottálja a január 20-án tartandó ceremóniát. Távolmaradási szándékát pénteken tudatta. Bojkottjával másfél évszázados hagyományt szakít meg.

Biden mindazonáltal örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatásán, mint mondta, "ez egyike azon kevés dolgoknak", amelyekben egyetért Trumppal. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián.

A ma is élő volt amerikai elnökök közül Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi az ünnepségen, mindhárman feleségeikkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves - demokrata párti - Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?