Hegyi-Karabah – Több mint ezer holttest került elő eddig a harcok után

Hegyi-Karabah

Eddig 1184 holttestet találtak a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah térségében, ahol két hónappal a harcok lezárultát követően is tovább tart az elesett katonák és megölt civilek utáni kutatás – közölték a karabahi hatóságok kedden.

Csak vasárnap húsz áldozat, köztük egy idős falusi lakos maradványait találták meg, akik személyazonosságát most igazságügyi orvosszakértői vizsgálattal próbálják megállapítani.

Örmény igazságügyi orvosszakértők szerint eddig 3360 elesett katonát vizsgáltak meg. Több mint ezer embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az örmény halottasházakban még számtalan katona maradványait őrzik, a hatóságok pontos számot nem említettek. Az örmény ellenzék szerint tovább élezheti az így is feszültséggel terhes helyzetet, ha kitudódik a katonai veszteségek valós léptéke.

Hetek óta tömegtüntetéseken követelik Örményországban a hegyi-karabahi vereségért felelőssé tett Nikol Pasinján miniszterelnök lemondását. A nagy belpolitikai nyomás alá került kormányfő újévi üzenetében azt hangsúlyozta, hogy az embereknek meg kell barátkozniuk az új helyzettel, és óva intett a felfordulástól és pániktól országában.

Az örmény miniszterelnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő és Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök novemberben állapodott meg a szeptember végén kiújult hegyi-karabahi harcok lezárásáról. Az egyezmény értelmében Jerevánnak vissza kell szolgáltatnia Azerbajdzsánnak több, korábban megszállt járást, az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő folyosó kivételével.

A Hegyi-Karabahból kivonuló örmény csapatok helyét orosz békefenntartók vették át a demarkációs vonal és a tűzszüneti vonal mentén.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben idén szeptember 27-én kiújultak a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel szerzi vissza a hivatalosan mindvégig azeri területnek számító Hegyi-Karabahot, és sikerült is jelentős területeket visszafoglalnia. A harcokban több mint 4700 ember vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?