Elhagyta az uniós csúcsot és önkéntes karanténba vonult az Európai Bizottság elnöke

Ursula von der Leyen

Elhagyta a csütörtök kora délután kezdődött uniós csúcstalálkozót és önkéntes karanténba vonult Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután arról értesítették, hogy egy egyik munkatársa koronavírustesztje pozitív eredményt mutat – erről maga az uniós bizottság elnöke számolt be Twitter-oldalán közzétett üzenetében.

„Arról tájékoztattak, hogy az irodámban dolgozó egyik munkatársam koronavírustesztje ma reggel pozitív lett” – írta von der Leyen.

Azt közölte, saját vírusteszteltje negatív eredményt mutatott, azonban elővigyázatosságból azonnal elhagyta az Európai Tanácsot épületét, és önkéntes karanténba vonult.

Von der Leyen legutóbb a múlt hét elején vonult huszonnégy órás karanténba, miután koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében. Akkor azt közölte, egy előző heti megbeszélésen került kapcsoltba a fertőzött személlyel.

Az Európai Bizottság elnöke nem az egyetlen uniós vezető, akinek a közelmúltban karanténba kellett vonulnia. Egy héttel ezelőtt David Sassoli közölte, hogy fertőzött munkatársával került kapcsolatba, és a vonatkozó szabályoknak megfelelően a szükséges ellenőrzések elvégzésének idejére otthon marad.

Múlt hónapban Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is karanténba kényszerült a környezetében észlelt fertőzés miatt, aminek következtében egy héttel későbbre kellett halasztani az uniós tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóját.

A nemrégiben kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó forgatókönyve szerint Von der Leyen a tanácskozás első és második munkanapjának végén is sajtótájékoztatót tart a megbeszélések eredményérő az Európai Tanács elnökével közösen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?