A hasznos vita

Méghozzá azokkal ült le, akik a székére áhítoznak, vagyis a többi politikai csoport bizottsági elnökjelöltjével, a spitzenkandidatokkal. Ez még egy korábbi európai parlamenti ötlet túlélése, miszerint a pártok csúcsjelöltjei közül az kapja meg a bizottsági elnöki széket, akinek a pártja európai szinten a legtöbb mandátumot nyeri. Ez eddig kitartóan az Európai Néppárt volt, és a jelenlegi előrejelzések szerint ez kényelmesen így is marad. 

Csakhogy maga Von der Leyen nem volt csúcsjelölt öt éve, hanem egy hosszú vajúdásban született német– francia kormányközi kompromisszum eredményeként került Merkel kormányából a brüsszeli posztra. A néppárti jelölt, Manfred Weber elesett anno, nem kapta meg a többséget a döntést ténylegesen meghozó Európai Tanácsban, amely a jelölésről határoz, majd a Parlament a már kijelölt személyeket meghallgatja, és róluk szavaz egyben. 

A lényeg, hogy Maastrichtban hétfőn este Ursula és versenytársai szépen hagyományosan elvitatkoztak a választókat foglalkoztató pontokról, olyanokról, mint a migráció, Green Deal, Ukrajna, Gáza vagy éppen a TikTok esetleges betiltása. A legnagyobb politikai meglepetést az okozta, hogy Ursula felvállalta nyíltan egy válaszában, hogy a többek közt Meloni-féle olasz kormánypárt (FdI) és a lengyel volt kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) alkotta Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) politikai csoportjával hajlandó lenne együttműködni. 

Ez nem hangzik az olvasónak vadul, de Brüsszelben még annak számít. 

Az ECR a két frakció egyike, amelyik az Európai Néppárttól jobbra található. A kevésbé radikális a kettő közül, mivel a valódi jobbszélt az Identitás és Demokrácia nevű csoport alkotja, amelyben a flamand szakadároktól Le Pen francia szélsőjobbjáig találhatóak nemzeti delegációk. Az ECR-ben ezzel szemben ott ül még a cseh miniszterelnök pártja, az ODS; míg Szlovákiából az SaS, továbbá a svéd nacionalistáktól a spanyol Voxig elég széles a paletta. 

Meloni és Ursula von der Leyen közt kifejezetten jól működik a kémia, és abban is biztos lehet az újrázni kívánó bizottsági elnök, hogy szüksége lesz a hagyományos nagykoalíción kívüli szavazatokra is. Így alakult tehát, hogy már a választás előtt bevonta az ECR-t az ő képzeletbeli táborába. 

Ennek olyan hatása is lehet, hogy az ECR magát is elkezdi még komolyabban venni, és a várható átés bejelentkezési hullámban felmerülő új tagokat ennek a fényében nézi: ez igaz lehet a Fidesz tagjelöltségére ugyanúgy, mint más francia szélsőpártokra, akik korábban be akartak volna lépni. 

Míg Szlovákiában létező műfaj a választások előtti vitaműsor, ne felejtsük el, hogy a magyar miniszterelnök a 2010-es újrakezdés óta nem volt hajlandó kiállni egyszer sem (!) egyetlen magyar jelölttel. Ez azért mindenképpen szomorú, egyben elég káros döntés.