Roland Garros – Babosék megvédték címüket

Babos Tímea

Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédte címét a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk chilei, amerikai duót.

A második helyen kiemelt duó magyar tagja nyolcadik páros Grand Slam-döntőjére készült, amelyből háromszor ünnepelhetett. Párosuk eddig két GS-trófeát gyűjtött: a 2018-as Australian Openen, majd Wimbledonban és tavaly Ausztráliában is kikapott a fináléban, a 2019-es Roland Garrost és az idei Australian Openen azonban nem találtak legyőzőre. A francia teniszező már korábban is megízlelhette a siker ízét a Philippe Chatrier Stadionban, 2016-ban ugyanis honfitársával, Caroline Garciával is elhódította a serleget.

A szeptemberben Isztambulban bajnok ellenfél jóformán ismeretlen volt Babosék számára, Guarachi és Krawczyk nagy meglepetésre jutott el a fináléig úgy, hogy a harmadik fordulóban az első kiemelt Barbora Strycova, Hszie Szu-vej cseh, tajvani kettőst búcsúztatta. Az elődöntőben az amerikai Nicole Melichart és lengyel Iga Swiateket verték, utóbbi szombaton egyesben diadalmaskodott Párizsban. A floridai születésű, Chilét 2015 óta képviselő Guarachi eddig csak két WTA-tornát nyert párosban, míg a 26 éves Krawczyk négy serlegnél tartott.

A Roland Garroson Babosék tavalyi diadala előtt egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf, Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1, 6:2-re.

A vasárnapi finálé nyitányán Babosék – akiket nemrég a US Openen visszaléptettek Mladenovic koronavírus-kontaktja miatt – 1:1-nél elvették Guarachi adogatását, csakhogy a francia teniszező két kettős hibával ugyancsak elbukta a sajátját. A címvédő 4:3-nál újra brékelt, majd elszalasztott két szettlabdát a balkezes Krawczyk adogatásánál, ám Babos egy bő hatperces gémben kiszerválta a 48 perces szettet.

A folytatásban a magyar, francia kettős 3:1-re elhúzott, majd ismét visszaengedte a játékba az ellenfelet, de 3:3-nál elvette a 29 éves Guarachi adogatását. A fordulatos játszma ötödik brékje egyben azt jelentette, hogy a soproni teniszező 5:4-nél a bajnoki címért szervált, de elizgulta a lehetőséget. Egy brékkel és két gémmel később azonban Mladenovic kiköszörülte a csorbát, és lezárta a találkozót, amely 1 óra 33 percig tartott.

Babos Tímea az ünnepélyes díjátadón franciául mondott köszönetet:

„Gratulálok az ellenfélnek, és a szervezőknek is, hogy létrehozták ezt a versenyt, és biztonságban játszhattunk. Kikinek is köszönök mindent, sok kemény és szép pillanaton osztoztunk már”

– jelentette ki, majd magyarul hozzátette, hálás a magyar szurkolóknak és családjának is.

Mladenovic először megdicsérte Babos francia beszédét, majd így folytatta:

„Néhány hete leléptettek minket a US Openen, így még különlegesebb élmény, hogy itt lehetek most veled. Fizikálisan és lelkileg is fáradt voltam ma, de felemeltél, és vittél tovább” – mondta.    

A 27 éves Babos Tímea 24. tornagyőzelmét aratta párosban, és ez a negyedik Grand Slam-diadala. A magyar-francia páros a trófea mellé összesen 319 652 eurót kapott sikeréért.

Érdekes

Eredmény:

női páros, döntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk (chilei, amerikai, 14.) 6:4, 7:5

Érdekes

Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:

2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)
2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)
2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)
2013 Marrákes (Mandy Minella)
2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)
2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)
2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)
2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)
2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)
2015 Róma (Kristina Mladenovic)
2017 Sydney (Anasztaszija Pavljucsenkova)
2017 Rabat (Andrea Hlavackova, cseh)
2017 Quebec (Andrea Hlavackova)
2017 Taskent (Andrea Hlavackova)
2017 Moszkva (Andrea Hlavackova)
2017 Szingapúr, világbajnokság (Andrea Hlavackova)
2018 Australian Open (Kristina Mladenovic)
2018 Birmingham (Kristina Mladenovic)
2018 Szingapúr, világbajnokság (Kristina Mladenovic)
2019 Isztambul (Kristina Mladenovic)
2019 Roland Garros (Kristina Mladenovic)
2019 Sencsen, világbajnokság (Kristina Mladenovic)
2020 Australian Open (Kristina Mladenovic)
2020 Roland Garros (Mladenovic)
    
A Roland Garros magyar bajnokai:

    juniorok:
2003: fiú páros – Balázs György (társa: Dudi Szela, izraeli)
2005: lány egyes – Szávay Ágnes
2005: lány páros – Szávay Ágnes (társa: Viktorija Azarenka, fehérorosz)
2010: lány páros – Babos Tímea (társa: Sloane Stephens, amerikai)
2017: fiú páros – Piros Zsombor (társa: Nicola Kuhn, spanyol)
    felnőttek:
1948: férfi egyes – Asbóth József
1958: női egyes – Körmöczy Zsuzsa
1981: férfi páros – Taróczy Balázs (társa: Heinz Günthardt, svájci)
1986: női páros – Temesvári Andrea (társa: Martina Navratilova, amerikai)
2019: női páros – Babos Tímea (társa: Kristina Mladenovic, francia)
2020: női páros – Babos Tímea (társa: Mladenovic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?