Kičura 900 ezer euróért vásárolt 11 villámhárítót

Kajetán Kičura
Pozsony |

Zuzana Šubová az Állami Tartalékalap (SŠHR) távozó alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az intézmény előző vezetője, Kajetán Kičura jelentős visszaéléseket követett el.

Šubová elmondta, hogy az alap az elmúlt időszakban 3 millió eurót fizetett építési munkálatokért, amelyek túlárazottak voltak. „Néhány példán bemutatom, hogy az előző kormány jelöltjei hogyan lopták meg az ország adófizetőit” – mondta.

Az alap 11 villámhárítót rendelt meg összesen 900 ezer euróért. „Összehasonlításképpen a pozsonyi vár összes villámhárítóját kilencezer euróért újították fel” – mondta Šubová. Hozzátette, az alap a hatalmas összeget mindössze egy trafóállomás villámhárítóra költötte. Az ügy miatt feljelentést tettek.

Már korábban kiderült, hogy az államot vészhelyzetekben alapvető felszereléssel ellátni hivatott intézményt vezető Kičura páncélszekrényében a rendőrség aranyrögöket talált, amelyek együttes értéke hozzávetőlegesen 250 ezer euró.

Idős apja és huszonéves fia pedig áron alul vásárolt meg rendkívül értékes pozsonyi lakásokat. Kičurát a közelmúltban letartóztatta a NAKA és jelenleg is vizsgálati fogságban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?