Matovič bemutatta, milyen sorrendben nyithatnak ki az üzlethelyiségek és szolgáltatások

Matovič bemutatta, milyen sorrendben nyithatnak ki az üzlethelyiségek és szolgáltatások
Pozsony |

Már a héten megkezdődhet az egyes korlátozások enyhítése. Az egészségügyi szakemberek és epidemológusok által kidolgozott terv négy fázisból áll – jelentette Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfőn, miután találkozott a járványügyi szakemberekkel.

Valamit valamiért – Matovič szerint ezt a filozófiát alkalmazzák az üzletek várható megnyitásával kapcsolatban, nem szeretnék ugyanis, ha az enyhítés miatt az elkövetkező időszakban megugorna a fertőzöttek száma.

A kormányfő továbbra is hangsúlyozta, hogy a korlátozások enyhítéséről szóló tervet nem politikusok, és nem is gazdasági, hanem egészségügyi szakemberek és epidemológusok dolgozták ki.

A korlátozások enyhítése április 22-én, szerdán kezdődne, és négy fázisból állna: az első fázisban kinyithatnak a 300 négyzetméternél kisebb üzletek, szolgáltatások és az éttermek is, de az ételt csak elvitelre adhatják. Megnyitják a kültéri sportpályákat is, de csak azokat, ahol a sportolók között nincs közvetlen kontaktus. Kinyithatnak egyes szállásadók is, a kültéri piacok és az autókereskedések is.

A többi fázisra azt követően kerül sor, miután bebizonyosodik, hogy nem nő a fertőzöttek száma.

Kedvező esetben a többi fázis kéthetes intervallumokban követi majd egymást.

Matovič bemutatta, milyen sorrendben nyithatnak ki az üzlethelyiségek és szolgáltatások

A fodrászatokat és kozmetikai szalonokat csak a második fázisban nyitnák ki, az ezer négyzetméternél nem nagyobb üzletekre pedig csak a harmadik fázisban kerülhet sor, a mozikra, színházakra, üzletközpontokra, iskolákra és óvodákra pedig csak a negyedikben. Ennek időpontja kérdéses, minden a fertőzés intenzitásától függ. Mindvégig a szakértőkkel egyeztetve figyelik a helyzet alakulását.

Változik a nyugdíjasok számára fenntartott vásárlási idő is. Míg eddig 9-től délig vásárolhattak, az elkövetkező időszakban hétfő és péntek között 9-től 11-ig kereshetik fel az üzleteket és szolgáltatásokat.

A ma bemutatott javaslatot kedden mutatják be az országos válságstábnak.

(mi, online)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?