Luxushotelben tölti házi őrizetét Ronaldinho

RonaldinhoRonaldinho

Egy asuncióni luxushotelben tölti házi őrizetét a brazilok korábbi futballsztárja, Ronaldinho és testvére, akiket március elején vettek őrizetbe Paraguayban és a múlt héten hagyhatták el a börtönt óvadék fejében.

A 40 éves aranylabdás ex-futballista és fivére, Roberto Assis a Palmaroga Hotelben bérel egy lakosztályt, amely 350 (megközelítőleg 322 euró) dollárba kerül éjszakánként, s hogy edzésben maradjanak, a vezetőség a rendelkezésükre bocsátotta a 15x30 méteres báltermet, itt tudnak a labdával gyakorolni. Látogatókat ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem fogadhatnak.

A szálloda menedzsere szerint Ronaldinhónak jót tesz az ott tartózkodás: amikor egy hete megérkezett, nagyon stresszesnek tűnt, időközben azonban már ismét mosolygóssá vált.

A testvérpárt azért vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Múlt szerdán a volt játékos és testvére 1,6 millió dollár ellenében elhagyhatta a börtönt és házi őrizetbe került, de az országban kell maradniuk. Azt nem tudni, ki fizette ki az óvadékot, a brazil sajtó szerint a pénz egy európai számláról érkezett.

Brazil lapinformációk szerint a védelem szeretné elérni a vádlottak felmentését, ha azonban bűnösnek találják őket, akár öt év börtönt is kaphatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?