Az SNS teljes vezetése távozik

Andrej Danko
Pozsony |

A hétvégi választási vereséget követően az SNS teljes vezetése felajánlja a lemondását. A párt vezetője szerint az általuk javasolt szociális intézkedések a lakosságon segítenek, ezt azonban a szavazók nem értékelték eléggé.

Andrej Danko, az SNS elnöke szerint elfogadják a választás során róluk kiállított bizonyítványt.

„Úgy gondolom, hogy talán túlbecsültük az általunk javasolt pozitív szociális intézkedések, így például az üdülési utalványok és az adócsökkentések hatását. Ezek ugyan rendkívül hasznosak a lakosság és a szlovákiai vállalkozók számára, nekünk azonban nem hoztak pluszpontokat”

– mondta Danko, aki egyben felszólította a média képviselőit, hogy a most megválasztott parlamenti képviselőkkel legyenek elnézőbbek, mint velük voltak. 

Az SNS elnöke szerint az elkövetkező időszakban lemond minden előnyéről, amelyek megilletnék őt mint leköszönő házelnököt, és a parlamenti irodáját is a lehető legrövidebb időn belül kiüríti.

„Elismerjük pártunk vereségét, ezért az egész pártvezetés felajánlja a lemondását a legközelebbi kongresszusunkon. Én is felajánlom az elnöki posztot”

– jelentette be Danko, elismerve, hogy gyakran problémái voltak a kommunikációval is, ami szintén hozzájárulhatott a negatív megítéléséhez.

„Akik bennünket választottak, azokat azonban nem hagyjuk cserben” – mondta Danko. Az SNS elnöke a vasárnapi sajtótájékoztatón nem válaszolt az újságírók kérdéseire, mert szerinte a hétvégi vereség után ezekre „még nem készült fel”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?