Az utak miatt pereskednek a Pozsony megyeiek

utak
Pozsony |

Pozsony megye képviselő-testülete rendkívüli ülésen foglalkozott a megyei közútkezelő vállalatnál végzett ellenőrzés eredményével. A vizsgálat szerint a vállalat 2,5 millió eurós hűtlen kezelést követett el. A cégvezető feljelentette a főellenőrt, aki állítja, névtelen fenyegetéseket kapott.

A megye főellenőre, Štefan Marušák a jelentésében azt írja, a Pozsony Megyei Közútkezelő Vállalat (RCB) 2,5 millió euró értékben számlázott ki olyan munkákat, amelyeket valójában nem végeztek el. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. Az ellenőr a múlt pénteki ülésen arról is beszélt, hogy levélben és telefonon is megfenyegették őt, amiért büntetőfeljelentést tett. Marušák szerint ez annak a jele, hogy jó nyomon vannak. A megyeelnök, Juraj Droba támogatásáról biztosította az ellenőrt. 

A közútkezelő társaság igazgatója, Milan Valašík ugyancsak büntetőfeljelentést tett, hivatali befolyással való visszaéléssel vádolja a főellenőrt és annak csapatát. Valašík visszautasította, hogy az általa vezetett cég 2,5 millió eurós fiktív költséget könyvelt volna el. Ugyanezt állítja Igor Rattaj, a közútkezelő cég kisebbségi részvényesének, az RCBT vállalatnak a képviselője.

Rattaj hozzátette, hajlandó eladni a közútkezelőben lévő 32%-os részesedését. Droba úgy nyilatkozott, hogy a megye a vételár függvényében érdekelt a tulajdonrész megvételében. A lépéstől azt várják, hogy a megye 100 százalékos tulajdonosként jobban hatással tud majd lenni a vállalat működésére. Ha nem tudnak megegyezni, akkor a vállalattal kötött szerződés 2022-es lejárta után válnak meg a cégtől.

Mária Hudaková megyei képviselő lapunknak elmondta, ő megbízik a főellenőrben, megalapozottnak tartja a jelentésében található megállapításokat. A képviselő szerint a megye éveken keresztül elhanyagolta a közútkezelő ellenőrzését. Példaként azt említette, hogy az utakon végzett munkák megvalósulását a megye megbízásából elvben egy olyan alkalmazott végezte, akinek még gépjárművezetői jogosítványa sincs. A feladatát elvben egyedül végezte. „Így nem érvényesült az a szabály, hogy az ellenőrzést mindig párban, két személynek kell végrehajtania” – tette hozzá Hudaková.

A megye közlekedésért felelős alelnöke, Ožvald Erzsébet, aki a közútkezelő cég felügyelőtanácsának is a tagja, a Híd parlamenti választásra állított listáján pedig a 8. helyen szerepel, lapunknak elmondta, a legfőbb hiányosságok az ő hivatali ideje előtt keletkezhettek. A megye által végzett ellenőrzés esetleges hiányosságait pedig nem kívánta kommentálni. „Rendőrségen van a dolog, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a vizsgálat” – tette hozzá. Ožvald a főellenőr jelentésével kapcsolatban kiemelte, a vizsgálatot az RCB-nél lévő dokumentumokban is folytatni kell. Az ellenőri jelentés által említett fiktív munkálatokkal kapcsolatban sem tudott felvilágosítást adni, Ožvald szerint a kérdésben ő nem kompetens.

Az alelnök az Új Szónak elmondta, a jövőben csak akkor fizetik ki az RCB által a megyéhez benyújtott számlákat, ha a cég csatolja a munkák elvégzését igazoló GPS-adatokat és fényképes dokumentációt. „A megye közlekedési osztályának alkalmazottja is ellenőrizni fogja a munkálatokat” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?