Danko plágiumbotránya: megvan a hatodik könyv

Andrej Danko

További hat-hét olyan oldalt talált Ondrej Dostál ellenzéki képviselő Andrej Danko házelnök doktori értekezésében, amelyek szerinte más munkából másolt át. 

A Bél Mátyás Egyetem bizottsága, amely a házelnök munkáját ellenőrizte, korábban, arra a következtetésre jutott, hogy Danko saját kisdoktoriját öt más könyvből ollózta össze anélkül, hogy megnevezte volna forrásait vagy idézett volna. Dostál tegnap megtalálta a hatodik, alapanyagként használt könyvet.

„A munkája plágium, az elejétől kezdve a végéig”

– mondta sajtótájékoztatóján Dostál, az SaS parlamenti frakciójának tagja. A házelnök 2000-ben adta le A közigazgatás és fő jellemzői című munkáját, mely alapján megkapta a JUDr. titulust.

Dostál most a közigazgatási törvény módosítására készül, s a jogszabályt épp Danko összeollózott munkájára akarja alapozni. A módosításhoz csatolt magyarázat a házelnök munkájából tartalmaz számos idézetet. „Figyelmeztetni szeretnék, hogy megfelelően idéztem, idézőjelek használatával, a forrásként használt irodalom megnevezésével” – mondta Dostál azzal, hogy Danko megpróbálja akadályozni a módosítás benyújtását, mert azt állítja, csak gúnyt akarnak űzni belőle.

A házelnök tegnap nem akart reagálni az ellenzéki képviselő kezdeményezésére, mondván: Dostál számára mindez már a választási kampány része. (TASR, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?