Ott vagyunk a Škoda Octavia világbemutatóján, élő közvetítést is készítünk

Az új Octavia
Prága |

Az Új Szó szerkesztősége is meghívást kapott az év tán egyik legérdekesebb eseményére, a vadonatúj Škoda Octavia világbemutatójára Prágába. A márka ma este hét órakor fogja lerántani a leplet a járgányról, melynek elődje, pontosabban a még mindig aktuális változata olyan nagy nézeteltéréseket keltett.

Már csak néhány óra, s bemutatkozik a világnak az új Škoda Octavia. Az a járgány, amely az osztott fényszórók miatt két táborra osztotta a márka rajongóit: egy részük megutálta, mások pedig még inkább megszerették a Škodát. Ott leszünk a prágai bemutatón, a helyszínről figyeljük az előkészületeket, így minden fontos információt a hétfői Autó-Motor mellékletben, illetve honlapunkon olvashatnak majd a következő napokban. Ráadásul, ezen a helyen este hét órától élőben, velünk együtt figyelhetik az új Octavia világbemutatóját.

Vadonatúj utastér

Bár az információk többségére egyelőre embargó érvényes, nekünk már volt lehetőségünk látni a vadonatúj Octavia negyedik generációját. Amit eddig büntetés nélkül közölhetünk, az a cikk mellé csatolt fénykép, az új Octavia mondhatni tervrajza. Annyit elárulhatok, hogy ez a rajz szinte egy az egyben tükrözi a valóságot. Az Octavia kívülről is megszépült, az osztott fényszórók megszűntek, pontosabban már csak egy üzenet maradt, egyfajta emlékeztető, ami a korábbi osztott lámpákra utal, s mit mondjak, ezt a poén nagyon jó húzás volt a Škodától.

A külső dizájn viszont semmi ahhoz képest, ami az utastérben vár majd az emberekre. Ezt ugyanis teljes egészében átdolgozták. Mintha nem is Škodában ülnénk, s még véletlenül sem Octaviában. Új formák, az automata sebességváltó új vezérlőkarja, kényelmes ülések. Többet nem nagyon írhatok egyelőre, az este hét órás embargót nem akarom megsérteni, egy szó mint száz: az új Octavia tényleg nagy meglepetés lesz mindenkinek.

Jön a head-up kijelző

Az újdonság Full LED Matrix fényszórókat kapott, a szélvédőbe integrált kamera pedig felismeri majd az autó előtt de a vele szembe közlekedő autókat, illetve a kerékpárosokat és az út szélén közlekedő gyalogosokat, s úgy irányítja a fényszórók fényét, hogy az ne vakítsa meg a közúti forgalom többi résztvevőjét.

A bemutatón állítólag először a kombiról fogják lerántani a leplet, a liftback majd később kerül sorra. Az első fényképekből egyértelmű, hogy az Octavia aktuális generációjában megjelenik a head-up kijelző.

A Škoda az új Octavia bemutatásával gyakorlatilag felteszi a pontot a márka 60. születésnapjának ünneplésére. A Modell először 1959-ben jelent meg, s azóta több mint 6,5 millió darabszámban kelt el, ami annyit jelent, hogy a márka legsikeresebb modelljéről van szó.

A világbemutatót élőben követheti 19:00-tól itt:

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?