Danko: Üdvözöljük, hogy a banki különadó emelésével a Smer is egyetért

andrej danko

Az SNS üdvözli, hogy Robert Fico, a Smer elnöke egyetért a nemzeti párttal a bankokra kivetett különadó emelésének kérdésében. Ezt kedden jelentette ki Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke, aki egyben kifejezte abbéli reményét is, hogy a kormány is javasolni fogja a banki illeték emelését a következő ülésén.

Fico kedden kilátásba helyezte, hogy jövő évtől a pénzintézetek passzívumainak 0,2%-áról 0,4%-ára emelik a banki különadót. A passzívumok összegéből azonban levonhatók a bank saját forrásai.

Danko elmondása szerint még ennél is nagyobb, 0,5%-os emelésre próbálta rávenni Ficót. Kilátásba helyezte, hogy ha a kormány nem fogja támogatni a banki illeték emelését, az SNS elnöke az eredetileg javasolt, 0,5%-os emelést fogja szorgalmazni.

A volt kormányfő keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: az államnak reagálnia kell a bankok fellendülő nyereségességére, illetve az illetékek összegének emelkedésére. A különadó-emelésnek köszönhetően jövőre 120-130 millió euróval növekednének az állami bevételek. A javaslat várhatóan a szerdai (november 6.) kormányülésen kerül terítékre. Ha a kormány nem fogadja el, Fico képviselői javaslat formájában akarja a parlament elé terjeszteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?