Levágta saját ujját a kígyómarás után, hogy megmentse az életét, aztán kiderült, felesleges volt

A kínai férfi aztán arra sem emlékezett, hogy a levágott testrészt hol hagyta.

Kissé túlreagálta egy 60 éves kínai férfi, hogy megharapta egy mérges kígyó a Csöcsiang tartományban található faluja közelében. A helyi sajtóban csak Zhang vezetéknéven említett férfi éppen tüzelőt vágott, amikor megharapta egy kígyó.

A férfi ekkor nem sokat teketóriázott: fogta és levágta jobb kezének mutatóujját, hogy így metse meg életét a kígyóméregtől. A környéken ugyanis csak „öt lépés kígyóként” ismerik az őt megharapó kígyót, utalva arra, hogy ennyi idő kell a marástól a halál beálltáig — írja a 24.hu.

Azonban kiderült, hogy a férfi picit túlzásba esett. A tartomány székvárosa, Hangzhou egyik kórházának orvosa a helyi újságíróknak elmondta, hogy Zhangot megmaró csörgőkígyó egyáltalán nem olyan halálos, mint ahogy azt a helyiek hiszik. A doktor közlése szerint a marás utáni hat órán belül könnyedén gyógyítható a mérgezés.

A beszámolók szerint az orvosok ellátták a férfit, de az ujját már nem tudták visszavarrni. Zhang ugyanis a nagy izgalmak közepette elfelejtette magával vinni a levágott testrészt.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?