50 napos lesz a felmérésekre vonatkozó moratórium

A parlament elfogadta a Párizsi szerződés ratifikációját
Pozsony |

Tizennégy napról 50 napra hosszabbodik a közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium. Ez azt jelenti, hogy a választások előtt 50 nappal tilos közzétenni a pártok preferenciáival kapcsolatos felmérések eredményeit.

A parlamenti képviselők hétfőn szavazták meg az erre vonatkozó jogszabály-módosítást. A változás már a jövő évi parlamenti választásokat is érinti.

A törvény beterjesztői szerint a közvélemény-kutatások politikailag befolyásoltak. Az eredmények ezért az egymás után rövid időn belül közzétett felmérések esetében is különbözőek, ami összezavarhatja a választókat.

„Azon a véleményen vagyunk, hogy ebben az esetben a törvény nem korlátozza a választók információkhoz való jogát, ellenkezőleg: a választókat akarja megóvni a dezinformációktól és a célzatos információktól”

– fogalmaznak a beterjesztők. Szerintük hagyni kell a választópolgárokat, hogy az egyes politikai pártok programjai és politikai tevékenysége alapján hozzanak döntést.

További újítás, hogy a jelöltlistán és a szavazólapon tilos lesz feltüntetni a jelölt foglalkozására vonatkozó rubrikában a munkáltató nevét, illetve bármilyen tulajdonnevet vagy rövidítést. Ezzel azt akarják megakadályozni, hogy a jelöltek foglalkozására vonatkozó adatokat polgári társulások, vagy más jogi személyek propagálására használják fel. A tiltással annak is elejét akarják venni, hogy a szavazólapon olyan adat szerepeljen, amelynek alapján az adott jelöltet valamely mozgalomhoz, konkrét polgári kezdeményezéshez vagy egyesülethez lehetne kötni. Az előírás megsértése esetén a bizottság elutasíthatja a jelölt regisztrálását.

A törvénymódosítás egész szövegében a „politikai hovatartozás nélküli jelölt” kifejezéssel helyettesítették a „független jelölt” megjelölést. Ezt a módosítást azzal indokolták, hogy a „független” elveszítette az eredeti jelentését, hiszen mostanság már a politikai pártok tagjait is gyakran illetik ezzel a jelzővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?