Az MF felszólította Bugárt, magyarázza meg, milyen kapcsolatban volt Kočnerrel

Kocner
Pozsony |

A parlamenten kívüli Magyar Fórum (MF) párt felszólította Bugár Bélát, a Híd kormánypárt elnökét, hogy azonnal magyarázza meg, milyen kapcsolatban volt Marian Kočnerrel, és hogy a párt miért járt el a vállalkozó érdekeivel összhangban. A Magyar Fórum azokra a médiában megjelent információkra reagált, melyek szerint Bugár Kočnerrel beszélt a kormány bukásának lehetőségéről.

Bugár a Denník N napilapnak elismerte, hogy Marian Kočnerrel, akivel egy üdülésen találkoztak, nem csak üdvözölték egymást, ahogy korábban állította, hanem beszéltek is. Hozzátette: a vállalkozó reggeli közben ült le az asztalukhoz. „Pár szót váltottunk, főleg az aktuális hazai helyzet felől érdeklődött” – mondta a pártelnök, aki cáfolta, hogy délután is találkoztak volna, ahogy a vállalkozó állította. Azt is tagadta, hogy Marian Kočner kiabált volna vele.

A Marian Kočner és Alena Zs. közötti, nyilvánosságra került üzenetváltásból kiderült, hogy Kočner más politikusokkal is kapcsolatban volt. Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszterrel telefonon tartották a kapcsolatot, Robert Fico volt kormányfővel és a Smer-SD elnökével pedig állítólag személyesen is találkoztak. Marian Kočner és Alena Zs. ellen is a Kuciak-gyilkosság megrendelése ügyében folyik eljárás.

A Progresszív Szlovákia – Együtt (Progresívne Slovensko – Spolu) pártkoalíció felszólította Bugár Bélát és Robert Ficót, hogy 24 órán belül magyarázzák meg, miért konzultáltak Kočnerrel, vagy mondjanak le.

„Kočner vállalkozónak a generációja politikusaival való összeköttetései bizonyítják, hogy le kell cserélni őket, mert ellenkező esetben soha nem lesznek alaposan kivizsgálva az elmúlt 20 év ügyei” – nyilatkozta a koalíció nevében Silvia Hudáčková.

Az SaS és az OĽaNO ellenzéki pártok bírálják Bugár Bélát a Kočnerrel folytatott párbeszéde miatt. Richard Sulík, az SaS elnöke szerint Bugár a „smeres kormány” érdekeit szem előtt tartva közvetlenül részt vett a „kárelhárításban” Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolását követően. Igor Matovič, az OĽaNO vezetője kijelentette: Bugár ezáltal végleg elveszítette a morális jogát arra, hogy a politikában maradhasson.

Matovič szerint Bugár szándékosan becsapta és félrevezette az egész országot. Hasonló szellemben nyilatkozott Sulík is. „Amíg egész Szlovákia gyászolt és tüntetett, Bugár Béla egy egzotikus kiránduláson vitatta meg Kočnerrel, hogyan lehetne rászedni a polgárokat és ellentmondani az akaratuknak” – írta a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?