Júliustól egy kicsit nehezebb korengedményes nyugdíjba menni

nyugdíjas illusztráció
Pozsony |

Július 1-jétől egy picivel nehezebb korengedményes nyugdíjba vonulni. A járandóságra ugyanis az igénylő csak akkor szerez jogosultságot, ha a kiszámított összeg eléri a meghatározott minimálnyugdíjat, ami most 6 euróval nőtt.

Július 1-jétől 205,07 euróról 210,20 euróra emelkedett a létminimum összege, melytől számos támogatás függ – ha a létminimum módosul, automatikusan átszámolnak bizonyos juttatásokat. A létminimum valorizálásának talán csak azok nem örülnek, akik korengedményes nyugdíjért akarnak folyamodni. A juttatásra ugyanis – az egyéb feltételek teljesítése mellett – az igénylő csak akkor szerez jogosultságot, ha a kiszámított összeg eléri a létminimum 1,2-szeresének megfelelő minimálnyugdíjat, ami június 30-áig 246,10 euró volt, július 1-jétől pedig már 252,30 euró. Az idő előtti nyugdíjaztatást igénylő kérvényeket leggyakrabban éppen azért nem szokták jóváhagyni, mert a kiszámított összeg túl alacsony. Emiatt évente több száz idős személy kérelmét szokták elutasítani.

Ügyintézés

Az ellátást úgy kell intézni, hogy írásos kérvényt kell benyújtani a Szociális Biztosító (SP) állandó lakhely szerinti kirendeltségében. Ha az igénylő Szlovákiában nem rendelkezik állandó lakhellyel, kérvényét a biztosító központi irodájába juttatja el. A nyugdíjat külföldre is folyósítják. Az SP munkatársai ellenőrzik, hogy megvan-e az összes szükséges irat, esetleg felszólítanak a hiányzó dokumentumok pótlására. A juttatásra attól a naptól jogosult, amikor benyújtja igényét a Szociális Biztosítónál. Kérelmét csak akkor hagyják jóvá, ha a kiszámított összeg eléri a fentebb említett minimális összeget, azaz a 252,30 eurót. A jóváhagyási folyamat általában két hónap, de esetenként tovább is húzódhat, a pénzt visszamenőleg is kifizetik. Akit elutasítanak, ugyanabban az évben még egyszer, azaz évente legfeljebb kétszer próbálkozhat.

Mi éri meg jobban?

Fontos tudni, hogy a járandóság kiszámításakor a betegállományban töltött időszakot is figyelembe veszik, s mivel az ekkor folyósított táppénz kevesebb a korábbi fizetésnél, az negatív hatással van a kiszámított nyugdíj összegére, így nem biztos, hogy jóváhagyják a korengedményes nyugdíjat. Ezzel szemben azt az időszakot, amíg valaki munkanélküli-segélyt vagy az anyagi szükséghelyzetűeknek folyósítható szociális segélyt kap, nem veszik figyelembe, ekkor ugyanis az illetőnek nincs társadalombiztosítása. Gyakran előfordul, hogy azok az idősek, akik pár évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt veszítik el az állásukat, és még nem jogosultak korengedményes nyugdíjra, úgy próbálják húzni az időt, hogy betegszabadságot intéznek maguknak. Esetenként azonban előnyösebb lehet, ha valaki beleegyezik a munkaviszony megszüntetésébe, nem húzza az időt hosszú betegszabadsággal, hanem inkább regisztráltatja magát a munkaügyi hivatalban, és kér munkanélküli-segélyt, melyet legfeljebb 6–4 hónapig folyósíthatnak. A korengedményes nyugdíjat csak utána érdemes intézni, hiszen a segély nincs negatív hatással a nyugdíj összegére.

Feltételek

Az a biztosított igényelhet korengedményes nyugdíjat, aki egyidejűleg a következő feltételeket teljesíti: nincs semmilyen munkaviszonya; rendelkezik legkevesebb 15 év nyugdíjbiztosítási időszakkal; legfeljebb 2 év hiányzik a nyugdíjkorhatárig; az SP által kiszámított járadék összege magasabb a létminimum 1,2-szeresénél, illetve ha az igénylő pénztártag, akkor az SP által meghatározott és a 2. pillérből folyósítandó tétel összegének kell nagyobbnak lennie a létminimum 1,2-szeresénél.

Bonyolult képlet

A járandóságot úgy állapítják meg, hogy először kiszámolják az öregségi nyugdíjat, és ebből minden egyes hónapért, amennyi hiányzik a nyugdíjkorhatárig, levonnak 0,5 százalékot. Ha valaki 2 évvel korábban kéri nyugdíjaztatását, 12 százalékkal csökkentik azt az összeget, amit öregségi nyugdíjként megkaphatna. A korkedvezményes nyugdíjas a rendes nyugdíjkorhatár elérésekor nem igényelhet öregségi nyugdíjat, pontosabban addigi juttatása automatikusan öregségi nyugdíjjá változik, de az összeg nem módosul, azaz élete végéig a korengedményes nyugdíjként jóváhagyott összeget fogják folyósítani – csak a szokásos januári valorizáláskor vagy akkor emelkedik, ha időközben a nyugdíj mellett dolgozik, azaz ismét lesz társadalombiztosítása, és ez alapján később módosíthatják a nyugdíj összegét.

Munka nyugdíj mellett?

A korengedményes nyugdíj összeegyeztethetetlen a társadalombiztosítással, vagyis mellette nem lehet munkát vállalni, legfeljebb saját vállalkozást lehet indítani. A vállalkozás első évében biztosan nem kell járulékokat fizetni, később pedig a haszontól függően. A nyugdíjkorhatár elérése után megszűnnek a munkavállalási korlátozások, a nyugdíj mellett már lehet dolgozni.

„Aki korengedményes nyugdíjasként elkezd alkalmazottként dolgozni, azaz lesz társadalombiztosítása, annak leállítják a járadéka folyósítását. Ha azonban a munka elvégzéséről vagy munkatevékenységről szóló megbízásos szerződést köt – de csak ezt a 2 fajtát! –, és érvényesíti a járulékfizetési kedvezményt, akkor a nyugdíjat nem tartják vissza. A járadék kifizetését csak akkor állítanák le, ha az említett megbízásos szerződések alapján évente 2400 eurónál magasabb bevételre tenne szert” – magyarázta lapunknak Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője. A kedvezményt ugyanúgy vehetik igénybe, mint a diákok: a munkaadójuknál nyilatkozatot kell tenniük, miszerint az adott munkáltatóval kötött szerződésre kérik a felmentést a járulékfizetés alól. Az ehhez szükséges nyomtatványt a Szociális Biztosítóban lehet beszerezni.

Ugyanakkor a járulékmentes keresetet nem fogják figyelembe venni a nyugdíj átszámolásakor. Az összes dolgozó nyugdíjas havi 200 euróig járulékfizetési mentességet élvezhet, vagyis nem kell biztosítást fizetniük, ez alatt nem szereznek társadalombiztosítási időszakot. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a korengedményes nyugdíjat nem tartják vissza, ugyanakkor azzal is jár, hogy a járulékmentes keresetet nem fogják figyelembe venni a nyugdíj átszámolásakor. A dolgozó nyugdíjasok járandóságát ugyanis a nyugdíjaztatásuk után szerzett társadalombiztosítási időszakok alapján az SP automatikusan át szokta számolni, ez esetben azonban erre nem lehet számítani. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?