Először nyomtattak egy teljes szívet 3D-nyomtatással

tudós labor illusztráció

Először nyomtattak egy teljes szívet háromdimenziós nyomtatással izraeli tudósok. A miniatűr szív létrehozásához emberi szöveteket használtak - közölték hétfőn a Tel-avivi Egyetem kutatói. 

"Ez az első alkalom, hogy bárki, bárhol sikeresen megtervezett és kinyomtatott egy teljes szívet tele sejtekkel, véredényekkel és kamrákkal" - mondta el Tal Dvir professzor, a kutatás vezetője.

Mindeddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni, véredények nélkül. Dvir annak jelentőségét is kiemelte, hogy a szívet egy páciens saját sejtjeivel és biológiai anyagával alkották meg, hogy kizárják a kilökődés veszélyét.

A nyomtatás mintegy három órát vett igénybe. Az elkészült szív nagyjából akkora lett, mint egy nyúl szíve.

"Ugyanakkor a nagyobb, emberi szív ugyanezt a technológiát igényli"

- hangsúlyozta Dvir.

A kutatók a következő lépésben laboratóriumi körülmények között gondozzák a kinyomtatott szívet és "megtanítják" arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy valódi szív. Mint mondták, a most kinyomtatott nagyon egyszerű szív állapota a legjobban egy embrióéhoz hasonlítható.

Dvir magyarázata szerint a kinyomtatott sejtek kapcsolatba tudnak lépni egymással, de meg kell tanítani őket arra, hogy együttműködjenek. Amint ez sikerül, a tervek szerint kisállatokba - nyulakba vagy patkányokba - ültetik be a működő szíveket.

"Tíz éven belül talán a legjobb kórházakban már világszerte lesznek szervnyomtatók, és ez az egész csak rutineljárás lesz" - jósolta Dvir.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint az iszkémiás szívbetegség és a szélütés okozza a legtöbb idő előtti halálozást világszerte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?