Novella-automaták a londoni metrón

ii
London |

Ha a metrón utazóknak elfogy az olvasnivalójuk, tavaly óta könyvet is vehetnek a több helyen működő automatákból, mostantól pedig ingyen juthatnak novellákhoz. 

Elsőként a Canary Warf metróállomásnál helyeztek üzembe három novellaautomatát, amelyek egyetlen gombnyomásra egy 3-5 perc alatt elolvasható szöveget nyomtatnak ki.

A választék elég széles: sci-fi, szerelmi történetek és gyerekeknek szóló mesék is kérhetők. Az utazóközönség olyan szerzők műveit élvezheti, mint Virginia Woolf, Lewis Carroll vagy Charles Dickens. Az első kortárs szöveget pedig Anthony Horowitz szállította, aki egy szuperrövid krimit írt kifejezetten e célra. A Guardian című lapnak elmondta, hogy izgalmas kihívásnak tekintette ezt a munkát, mert sűrítésre és lényegre törő történetvezetésre sarkalta őt. A népszerű brit író 3-4 napig napig dolgozott a Mr.Robinson című, humoros csattanóval végződő novellán.

A szervezők azért is döntöttek az automaták felállítása mellett, mert egy friss felmérés szerint a britek 36 százaléka tavaly időhiány miatt egyetlen könyvet sem olvasott végig. Másik céljuk az volt, hogy az emberek kevesebbet nyomkodják okostelefonjaikat a metrón, inkább „analóg” módon olvassanak. 

Hasonló automaták már Hongkongban, az Egyesült Államokban és Franciaországban is működnek, az ehhez szükséges gépet egy francia cég gyártja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?