Tizenhét kérdésből álló népszavazást javasol az OĽaNO

Igor Matovič
Pozsony |

Az állampolgárok gondjaival foglalkozó, tizenhét kérdésből álló népszavazást javasol az OĽaNO ellenzéki mozgalom. A kérdések végső formáját megvitatnák a nyilvánossággal. Egy népszavazás kiírásához 350 000 támogató aláírás szükséges.

Igor Matovič, a mozgalom vezetője kiemelte: a népszavazás kérdéseit az OĽaNO képviselőinek megegyezése alapján állították össze. „Arra törekedtünk, hogy ez a népszavazás ne legyen felszínes, hogy ne a saját problémáink populista megoldásáról szóljon, illetve hogy ne éljünk vissza vele politikai célokat követve” – tette hozzá.

A mozgalom Matovič szerint meg akarja mutatni Szlovákiának, hogy képes a felelősségteljes magatartásra, illetve képes teljesíteni a népszavazás előkészítésére tett ígéretét.
 

A kérdéseket három csoportba sorolták, ezek az Igazságos Szlovákia, a Családok Szlovákiája és a Gyengék Szlovákiája. Matovič hangsúlyozta, hogy a kérdésekről megkérdezik az emberek véleményét is. A véleménynyilvánításra mintegy két hét fog rendelkezésre állni. „Nyitottan fogadjuk a nyilvános kritikát, egyes kérdések kieshetnek, mások kiegészülhetnek” – fejtette ki az ellenzéki politikus.
 

Az állampolgároktól a népszavazás keretében azt kérdeznék, hogy egyetértenek-e a politikusok anyagi felelősségének bevezetésével, illetve hogy mi a véleményük arról, hogy szabadnappal jutalmaznák a választásokon való részvételt. Olyan témákat is érintenének, mint a dolgozó vagy tanuló édesanyáknak fizetendő segély a terhesség negyedik hónapjától kezdve, óvodai hely biztosítása minden gyerek számára, nyugdíjba vonulás 40 ledolgozott év után, a gyógyszerekért fizetendő pótdíj eltörlése, ingyenes időpontok biztosítása a pácienseknek, illetve a hazárdjátékok és a játékautomaták betiltása. Az OĽaNO ezen kívül a népszavazáson keresztül úgy változtatná meg a választási rendszert, hogy minden járás választhasson saját képviselőt a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?