Világító kristályszökőkutak lesznek a Champs-Élysées-n

Champs-Elysées

Hat, bronzból és kristályból készült, 13 méter magas világító szökőkutat avatnak március 21-én a híres párizsi sugárút, a Champs-Élysées köröndjén (Rond-point des Champs-Élysées). A szinte teljesen átlátszó szökőkút tervezői a Bouroullec-fivérek, Erwan és Ronan, akik a versailles-i kastélyban elhelyezett első kortárs alkotást, a gyöngysoralakú óriási csillárt is tervezték.
 

Az 5360 darabból álló szökőkutak bronz-alumínium ötvözetből, de főleg kristályból készültek. Ez az első alkalom, hogy kristályt használtak állandó városi installációhoz; a projekt megvilágítási részének megvalósítására a neves tiroli Swarovski céget kérték fel.
    

A kristályelemeket ellenállóvá kellett tenni az időjárás viszontagságaival, az ütésekkel és a szennyezéssel szemben. A 3060 darab 14-oldalúra csiszolt kristály és a LED-világítás olyan hatást biztosít, mintha a kristályok a vízsugár meghosszabbításai lennének.
    

"A kristályszökőkutak csak egy jéghegy csúcsát jelentik" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Ronan Bouroullec arra utalva, hogy a 6,3 millió euróba (kétmilliárd forint) kerülő, teljes egészében szponzorok által finanszírozott projekt költségeinek felét a húsz éve lezárt földalatti vízvezetékrendszer helyreállítására költötték. Magukat a szökőkutakat néhány óra alatt, a megnyitó előtt állítják fel.
    

Valami csodálatosan finomat akartak alkotni - hangsúlyozta Ronan Bouroullec, hozzátéve, hogy a hat szökőkút olyan koreográfiával forog majd, mint ahogyan az autók a köröndön.
    

A Champs-Élysées köröndjén 1817 óta álltak szökőkutak, de rendszeresen lecserélték őket. A bronz és kristály szökőkutakat tartós építménynek szánják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?