Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással

kim dzsong un

Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással, és folytatta az építkezést egy kísérleti könnyűvizes reaktornál - számolt be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Amano Jukija hétfőn szakértőkre hivatkozva.

Bár Észak-Korea 2009 óta nem engedi be területére a NAÜ ellenőreit, a szakértők műholdfelvételek és rendelkezésre álló dokumentumok segítségével képesek voltak megfigyelni a jongbjoni atomlétesítményt, ahol feltételezések szerint a nukleáris fegyverekhez használt hasadóanyagot előállítják.

"A könnyűvizes reaktornál építési munkák jeleit fedeztük fel" - mondta Amano.

Emellett a NAÜ megfigyelései alapján arra következtetett, hogy folyamatos az urándúsítás a szóban forgó létesítményben - tette hozzá.

A megfelelően dúsított uránból robbanótöltetek készülhetnek atomfegyverekhez. A könnyűvizes reaktorokat is használhatják katonai célra, ha a használt fűtőanyagból kivonják a plutóniumot.

Amano ugyanakkor hangsúlyozta: a NAÜ-szakértők szerint semmi jel sem utal arra, hogy az elmúlt időszakban újrahasznosították a plutóniumot a jongbjoni létesítményben. A főigazgató szerint december eleje óta nem működik az a reaktor, amelyből a legtöbb plutóniumot újrahasznosították. Független szakértők szerint ennek műszaki oka lehet.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten Hanoiban találkozott Kim Dzsong Un phenjani vezetővel, hogy tárgyaljanak Észak-Korea nukleáris programjáról. Találkozójuk a tervezettnél előbb, megegyezés nélkül ért véget, de Trump szerint Kim megígérte, hogy továbbra sem hajt végre kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket. Észak-Korea hat kísérleti robbantást hajtott végre 2006 és 2017 között, de tavaly külföldi újságírók jelenlétében felszámolta legjelentősebb kísérleti telepét. Az Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy Észak-Korea felszámolja nukleáris programját, és a Koreai-félsziget atommentes övezetté váljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?