Jövő nyárra elkészül az éjszakai fürdőzésre alkalmas medence a párkányi Vadasban

új medence
Párkány |

Új kültéri élménymedencével bővül a párkányi Vadas termálfürdő. Építése a napokban kezdődik, átadását jövő nyárra tervezik. Egyedi megvilágítása lehetővé teszi, hogy a látogatók kipróbálják az éjszakai fürdőzést is.

A Vadas az 1,7 millió eurós beruházás nagyobb részét saját beruházásként bevételeiből fedezi, 700 ezer euróra hitelt vesznek fel. Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója az invesztíció részleteiről az önkormányzat januári ülésén tájékoztatta a képviselőket. Az igazgató elmondta, hogy a látogatók kérésére és a piaci helyzetre reflektálva döntöttek úgy, hogy bővítik a medencék számát. Nyáron a párkányi termálfürdőben hat kültéri medence (hullám-, úszó-, pezsgő-, gyermek- valamint két élménymedence) és egy nudistáknak fenntartott medencés napozóterasz várja a látogatókat. Ezek nagy része a hetvenes-nyolcvanas években épült. Az utóbbi években felújították őket, és bár a fürdő szolgáltatásainak bővítésével is igyekszik lépést tartani a korral és az elvárásokkal, a medencék száma kevésnek bizonyult.

Az új, 1570 négyzetméteres kültéri élménymedencét a fedett uszoda mögötti füves területen kezdik építeni. „Már megvannak a szükséges engedélyek. Ha az időjárás engedi, akkor a napokban szeretnénk elkedzeni a munkát” -közölte Hogenbuch Endre. Az építkezés a nyári hónapokban szünetelni fog, az építési területet elkerítik. „Szeptember 16-án szeretnénk folytatani a munkát. A medence átadását 2020 májusára vagy júniusára tervezzük” - fogalmazott Hogenbuch. A medencében lesz egy pihenősziget, kosár- és röplabdázásra alkalmas terület, folyóvizet imitáló rész és lesznek masszázságyak is. „Egyedi megvilágítása lehetővé teszi az éjszakai fürdőzést is, ami iránt egyre nagyobb igény mutatkozik” - mondta az igazgató.

Az 1,7 millió eurósra becsült beruházás tartalmazza a tereprendezéssel és a szociális helyiségek kialakításával kapcsolatos kiadásokat is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?