Pfundtner: Az amnesztiákról való döntés nagyon nehéz volt

Pfundtner Edit

Pfundtner Edit alkotmánybíró-jelölt nagy jogi dilemma előtt állt, amikor a Mečiar-féle amnesztiák eltörléséről szavaztak. Mindezt a parlament alkotmányjogi bizottsága előtt ismerte be a csütörtöki (1. 24.) meghallgatása alkalmával. Pfundtner jelenleg az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, az alkotmánybírói posztra a Comenius Egyetem Jogi Kara jelölte.

„Sokszor küzdök etikai vagy erkölcsi dilemmával, de ezt nem szégyellem bevallani. Hatalmas jogi dilemma volt például a mečiari amnesztiák eltörlésének ügye. Örülök, hogy az eltörlésük mellett szavaztam, de mint jogász a jogbiztonságot helyezem előtérbe. Egy működő jogállamban nem fordulhat elő, hogy eltöröljék a kiadott amnesztiákat" – mondta Pfundtner.

Pfundtner meggyőződése, hogy a nyilvánosságnak jobban bele kellene látnia az alkotmánybíróság döntéshozói tevékenységébe, ezért szerinte nagy kár, hogy csak a szóvivő és az elnök kommunikál a külvilággal. „Sajnálom, hogy nem nyilatkozik például az előadó bíró vagy az eltérő álláspontot képviselő bíró. Az emberek így többet megtudhatnának a zajló ügyekről" – magyarázta Pfundtner, aki szerint ez a lépés is elősegíthetné az alkotmánybíróság hitelének megerősítését.

Pfundtner saját elmondása szerint szívesen segít az embereknek az igazságszolgáltatás területén. „Bár nem jelent meg sok publikációm, bízom benne, hogy célba érek, és a teljesítményemért nem fog kellenem szégyenkezni. A funkciómat nagy adag emberséggel, bátorsággal és tisztelettel szeretném ellátni, olyan alkotmánybíró szeretnék lenni, aki képes másokat meghallgatni, és aki nem enged a külső és a belső nyomásnak" – mondta.

A jelölt ígéretet tett, hogy amennyiben megválasztják és kinevezik, a legjobb meggyőződése szerint, pártatlanul és függetlenül fog ítélni, figyelembe véve az erkölcsi kötelezettségét.

Pfundtner az utolsó meghallgatott jelölt volt csütörtökön (1. 24.). A mai napon Zuzana Pitoňáková, Radoslav Procházka, Marián Sluk, Juraj Sopoliga, Peter Straka, Ľuboš Szigeti, Ján Šikuta, Robert Šorl, Ján Štiavnický, Daniela Švecová, Marek Tomašovič, Michal Truban és Martin Vernarský mutatkozik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?