A félreértés

Bugár Béla

Megint szövegértési gondjaik vannak az újságíróknak

 

Bugár Bélát már megint félreértettük. Újra kiderült, hogy továbbra sem nőttünk fel a Híd elnökének szellemi nagyságához. Míg ő patikamérlegen méri ki minden egyes szavát, mi úgy viselkedünk, mint elefánt a porcelánboltban.

Miután múlt csütörtökön kiderült, hogy Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke szó szerint összeollózta a kisdoktori disszertációját, a Híd szűkszavú nyilatkozatban reagált. „Tekintettel a nyilvánosságra hozott információkra, a parlament elnökének meg kellene hoznia a személyes döntését” – állt a Híd nyilatkozatában, amely alapján szinte mindenki azt gondolta, hogy a párt Danko távozását sürgeti. A Híd elnöke azonban pártja országos tanácsának szombati ülését követően fényt vitt az újságírók elméjébe, közvetve azzal vádolva őket, hogy szövegértelmezési gondjaik annak. Bugár szerint a Híd egyáltalán nem követeli Danko lemondását, csak arra szólították fel, hogy hozzon „személyes döntést”. Ha azt akarták volna, hogy mondjon le, akkor azt írták volna: „vonja le a politikai felelősséget”.

Bugár ezúttal is csodálkozott, hogyan lehet így félreértelmezni a szerinte rendkívül pontos szavait.

Nem ez azonban az első eset, amikor Bugár szavait félreértik. Ján Kuciak újságíró februári meggyilkolása és az azt követő politikai felfordulásban a fél országgal hitette el a Híd, hogy elege lett a Smer maffiamódszereiből, és új választások jönnek, hogy aztán bebizonyítsa, ennél sokkal többet is bevesz a gyomra. Akkor is mi voltunk azok, akiknek szövegértelmezési gondjaik voltak.

Ugyanúgy, mint a 2016-os parlamenti választások előtt, amikor azt gondoltuk, hogy a Híd valós alternatívát kínál a Smerrel szemben, és nem ő lesz az a párt, amely lehetővé teszi Ficóék további dorbézolását.

A napokban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások egyike szerint a Híd nem jutna be a parlamentbe. Nem csoda, hogy az elmúlt időszakban futószalagon gyártja a Smertől ellesett népámító szociális javaslatokat, abban reménykedve, hogy pár választót sikerül visszacsalogatnia.

Bugár Bélának ehhez ugyanakkor az is elég lenne, ha a saját elveit betartaná. A Híd elnöke hívő kereszténynek vallja magát, márpedig a hegyi beszédben fehérenfeketén ott áll: „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van”. A Híd népszerűségén sokkal többet segítene, ha a párt betartaná ezt az egyszerű szabályt, és úgy fogalmazna, hogy azt senki ne érthesse félre. Ha ugyanis valakit folyamatosan félreértenek, ott talán nem a hallgatósággal van gond. Ha Bugár folytatja az eddigi kommunikációs gyakorlatát, egyre több embernek lesz olyan érzése, mint Orbán Viktornak.

A magyar kormányfő pár napja azt mondta: „van egy tüskénk a körmünk alatt, egy Híd formájú tüske.”

Orbán pedig tudja, hogy a tüskétől érdemes a lehető leghamarabb megszabadulni, hiszen minél később kerítünk erre sort, annál fájdalmasabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?