GALÉRIA: Kikapott Nagymihályban a DAC, megszakadt a jó sorozata a ligában

dac

Négy győztes bajnoki után megszakadt a DAC sorozata, a labdarúgó Fortuna Liga 13. fordulójában Nagymihályban 2:1-re kaptak ki a sárga-kékek.

Az első öt perc a hazaiaké volt, Sulley fejesét Jedlička védte. A 10. percben viszont már vezethetett volna a DAC, Herc csinálta meg a helyzetet Bayónak, ő azonban hét méterről a kapu fölé bombázott.

Negyed óra játék után Sulley fejelhetett ismét, de nem találta el a kaput. A másik oldalon Kalmár jó kiugratása után Vida Kristopherrel szemben mentett Kira. A 29. percben Žofčák hibája után Tretyakov ment el a bal oldalon, középre adott Kalmárnak, de Kira ismét jó helyen állt. A 36. percben ismét Bayo lőtt, ám Kira ismét védett, a szöglet után pedig újra Záhumenský állt közel a gólhoz, de a labda megint csak a kapufa mellett pattogott ki a játéktérről. Két perccel a szünet előtt Kolesár csavart lövését öklözte ki Jedlička.

A második félidőt aktívan kezdte a DAC, előbb Záhumenský adott remek labdát a vonal mellett Vida Kristophernek, aki Bayo felé ívelt, de az elefántcsontparti csatár elvesztette a fejpárbajt, majd az 54. percben ismét Záhumenskýtől indult az akció, ezúttal Hercen keresztül, a bal oldalon pedig Tretyakov zúgott be a 16-osba, de futtából az égbe lőtt. A 60. percben viszont már ünnepelhetett a közel 100 DAC-drukker: Kalmárral szabálytalankodtak 19-20 méterre a kaputól, Davis szabadrúgását pedig Kira csak a kapufára tudta ütni, ahonnan a labda a hálóba pattant - 0:1!

Hat perc múlva viszont egyenlített a Zemplín: Vaščák - Sulley - Vaščák volt a labda útja, hátratették Turiknak, aki lapos átlövéssel egyenlített - 1:1.

Bayo ezen a meccsen legalább 5 óriási helyzetet elpuskázott: a 75. percben nem elég határozott lövése után a gólvonal elől mentettek a védők. Nem sokkal később Divkovicnak volt lehetősége, centiken múlt, hogy kimaradt. A hazaiak sem akartak belenyugodni a döntetlenbe, Sulley senkitől sem zavartatva fejelt Jedlička kezébe. A 85. percben pedig fordítottak is: Peter Kolesár kapott nagyon jó labdát két védő közé, és nem is hibázott - 2:1.

A DAC ezzel nem tudta feledtetni a hétközi kupafiaskót, a sárga-kékek négy megnyert bajnoki után kaptak ki ismét a Fortuna Ligában. A nagymihályiak legutóbbi négy ligameccsükön nyolc pontot szereztek, és araszolnak felfelé a tabellán.

Galéria

Michalovce-DAC 2:1 (0:0)

Góllövők: Turik (66.), Peter Kolesár (85.), ill. Davis (60.).

Sárga lap: Vaščák, Turik, Žofčák, ill. Vida K., Kalmár.

Játékvezető: Kráľovič, 1736 néző.

MICHALOVCE: Kira - Rota, Žofčák, Carillo, Beszkorovajnij - Turik (81. M. Kolesár), Iloszki - P. Kolesár (90. Regáli), Sulley, Nawotka - Vaščák (74. Kurminowski).

DAC: Jedlička - Záhumenský, Šatka, Huk, Davis (88. Bilenkij) - Vida M., Herc, Kalmár - Tretyakov, Bayo, Vida K. (61. Divkovic).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?