Turisztikai szórakoztató park lesz a Titanic másából

Titanic

<p>A XXI. századi Titanic-ot egy kínai folyón horgonyozzák le, és turistalátványosságot csinálnak belőle. A projekt hamarosan befejeződik. Már évekkel ezelőtt szó volt róla, hogy megépítik a világ leghíresebb&nbsp; hajójának mását, hol másutt mint Kínában, Daying megyében, viszonylag közel Szecsuánhoz.</p>

A Qixing Energy Investment Group először 2014-ben jelentette be a hajó megépítését, ami 2016-ban el is kezdődött. Tavaly szeptember óta a Romandisea Titanic néven futó beruházás üteme felgyorsult. Az építés során teljes mértékben törekednek a korhűségre, még az eredeti hajó pontos méretének – 269 méter hosszú és 28 méter széles –megtartására is, de a kínai Titanic soha nem fog tengerre szállni, hanem egy folyón ringatózik majd – adja hírül a Telegraph.


A látogatók számára azonban így is páratlan élmény lesz sétálni a tökéletes másolatú belső terekben, beleértve a báltermet, a színházat, a kabinokat, vagy részt venni egy pompás banketten.  A hajómásolat a Romandisea Seven turisztikai cég tulajdona, valójában központi eleme egy új, komplex szórakoztató parknak, amely képes egyszerre akár 5000 turistát befogadni. Az üzemeltetők arra is törekednek, hogy a turistákat „lelki elégedettség” töltse el, ahogyan annak idején az utasok a hajón – egy ideig legalábbis. Sokan egy kis borzongásért jönnek, anélkül hogy félniük kellene egy végzetes tragédiától. (Turizmus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?