A kubai elnök szerint romlanak Havanna és Washington kapcsolatai, amióta Trump van hatalmon

Donald Trump
Havanna |

Donald Trump amerikai elnök hatalomra kerülése óta romlanak Kuba és az Egyesült Államok kapcsolatai - jelentette ki Miguel Díaz-Canel kubai elnök vasárnapi tévéinterjújában, és kölcsönös tiszteletén alapuló párbeszédet javasolt Washingtonnak.

"Nem utasítjuk el a párbeszédet, de annak tiszteletteljesnek kell lennie, amelyben nézeteink nem jelentenek előfeltételt" - mondta a caracasi székhelyű Telesur tévének nyilatkozva Díáz-Canel, aki most első ízben nyilatkozott külföldi sajtóorgánumnak azóta, hogy áprilisban átvette az ország irányítását Raúl Castrótól.

A kubai elnök megjegyezte, hogy Barack Obama elnöksége idején (2017-ig) Havanna és Washington az ideológiai ellentétek ellenére is tudott egymással tárgyalni, együttműködni és fenntartani civilizált kapcsolatokat. Hozzátette, hogy Kuba kész a párbeszédre az Egyesült Államokkal, de nem tesz olyan engedményeket, amelyek miatt csorbát szenvedne a szuverenitása és a függetlensége, és elveiből sem fog engedni. A kapcsolatok rendezése előtti legnagyobb akadály az 1962-ben foganatosított amerikai embargó - tette hozzá a kubai elnök, és emberiesség elleni bűnténynek nevezte a korlátozásokat.

Miguel Díaz-Canelt április 19-én választotta meg a nemzetgyűlés Kuba új elnökévé, ami történelmi hatalomváltás volt ugyan a Fidel és Raúl Castro vezette 1959-es kubai forradalom után, de nem hozott elsöprő változásokat a szigetország állami irányítású gazdaságában és egypártrendszerében. Az előző amerikai elnök, Barack Obama idején olvadásnak indult az évtizedekig tartó fagyos viszony a két ország között, több mint fél évszázad után helyreállították köztük a diplomáciai kapcsolatokat, de Obama akarata ellenére az amerikai kongresszus nem oldotta fel az 1962 óta érvényben lévő gazdasági embargót, Donald Trump pedig visszavonta azokat az enyhítéseket is, amelyeket Obama vezetett be.

Miguel Díaz-Canel a vasárnapi interjúban tagadta, hogy Oroszországnak köze lehet egyes, Havannában állomásozó amerikai diplomaták elleni, gyaníthatóan akusztikus eredetű támadásokhoz, sőt azt is tagadta, hogy egyáltalán történtek ilyen támadások. "Mi senkit sem támadtunk. Kubában tiszteletben tartják minden külföldi jogait" - mondta.

Tavaly az Egyesült Államok havannai nagykövetségének diplomatái és családtagjai is rejtélyes kórban betegedtek meg, fejfájásra, szédülésre, hallásvesztésre panaszkodtak, enyhébb agykárosodás és kognitív zavarok jelentkeztek náluk. Azt mondták, hogy a tünetek jelentkezése előtt többször is furcsa hanghatásokra lettek figyelmesek, s bár a betegség okát egyelőre nem sikerült megfejteni, az amerikai orvosok "akusztikus támadásról" beszélnek. A történtek miatt Washington hazahívta diplomatáinak nagy részét Havannából, de a kínai diplomáciai képviseleteinek tucatnyi alkalmazottját is hazaszállították gyógykezelésre, miután ugyancsak "akusztikus támadásokra" panaszkodtak. Az NBC televízió egy héttel ezelőtt névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesekre hivatkozva arról adott hírt, hogy Oroszországra terelődött a gyanú, de az amerikai külügyminisztérium még aznap közölte, hogy a vizsgálat még folyik, és senkit sem vádolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?