Elítélték a merénylőket, akik egy cseh távolsági buszon akartak robbantani

<p>Hat-, illetve nyolcéves börtönbüntetést szabott ki kedden egy prágai bíróság két férfira, akik a vád szerint 2015 májusában egy házilag készített pokolgépet rejtettek el egy sporttáskában a Prága-Várna között közlekedő távolsági autóbuszon - jelentette a ČTK cseh hírügynökség.</p>

A törvényszék szerint a történtek hátterében konkurenciaharc állt, ugyanis az egyik vádlott apjának busztársasága van, amely szintén a Csehország és Bulgária közötti útvonalon szállít utasokat. "Nem csak a megfélemlítés volt a céljuk, komoly kárt is akartak okozni" - jelentette ki az ügyben eljáró bíró az ítélet indoklásaként.

A hírügynökség szerint mindazonáltal viszonylag enyhe ítélet született.

A szóban forgó távolsági autóbuszon 34 utas és két sofőr utazott. Magyarországra érve az utasok erős vegyszerszagra panaszkodtak, majd a jármű csomagtartójában gyanús csomagot találtak az M0-s autópálya törökbálinti, Annahegyi pihenőjében. A Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata kiszállt a helyszínre, ahol hatástalanította a működőképes robbanószerkezetet, amely egy benzineskannából és egy időzítő szerkezetből állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?