96 éves volt náci őr ellen emeltek vádat

Frankfurt |

<p>A frankfurti ügyészség&nbsp;gyilkosságban való bűnrészességgel&nbsp;vádolt meg egy 96 éves férfit, aki a második világháború idején őr volt egy náci haláltáborban.</p>

Az akkor huszonéves férfi 1943-44-ben őrizte a ma Lengyelországban található Lublin-Majdanek haláltábor rabjait.

"A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a vádlott tisztában volt a szervezett tömeggyilkosságok kegyetlenségével, az SS minden más táborbeli tagjához hasonlóan" - írta közleményében az ügyészség. A Schutzstaffel (SS) a nácik katonai és védelmi szervezete volt.

"Arról is tudott, hogy ezeket a sorsuk beteljesedését ártatlanul és védtelenül váró embereket faji alapokon nyugvó, embertelen érvek miatt végezték ki" - tette hozzá az igazságszolgáltatás.

A Lublin mellett fekvő Majdanek haláltáborban több tízezer zsidó és más áldozat vesztette életét.

Az ügyészség szerint a vádlott részt vett az Erntefest, magyarul szüreti mulatság néven ismertté vált tömeggyilkosságban. 1943. november 3-án legalább 17 ezer zsidó foglyot lőttek halomra, miután megásatták velük saját sírjukat.

A férfi ellen a náci bűnök felderítésével foglalkozó központi nyomozóhivatal eredményeire alapozva emeltek vádat.

Németországot a múltban bírálták azért, hogy nem vonta felelősségre a náci gépezet olajozott működését lehetővé tévő kisembereket, akik ha passzívan is, de részt vettek a hatmillió zsidó és több millió roma, szovjet, lengyel, fogyatékkal élő és homoszexuális áldozatot követelő holokausztban. Berlin ennek hatására az utóbbi években több pert indított tömeggyilkosságban való bűnrészesség miatt egykori nácik ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?