Két magyar elnökjelölt Nyitra megyében

Nyitra megye |

<div>Hajdu László, Deáki egykori polgármestere személyében magyar ellenfele is lesz az MKP-s Farkas Ivánnak a megyeielnök-választáson.</div>

Hajdut a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) indítja, a pártnak három járásban, a Vágsellyeiben (Hajdu László), a Komáromiban (Sárközi János), illetve a párkányi körzetben (Kecskeméti Jácint) egy-egy képviselőjelöltje is van.  Fehér Csaba pártelnöktől megtudtuk, még az év elején levélben fordultak az MKP és a Híd vezetéséhez, együttműködést ajánlva, az MKP részéről nem érkezett válasz, a Híddal Nyitra és Kassa megyében több tárgyalást is folytattak. „Miután azonban Nyitra megyében a Híd a kormánypártokkal közösen Milan Belica jelenlegi elnök mögé áll be, aki számunkra elfogadhatatlan, mert eddig politikai tevékenysége egyáltalán nem szolgálta az itt élő magyarok gazdasági, szociális és kulturális érekeit, úgy döntöttünk, önálló elnökjelöltet indítunk – magyarázta a pártelnök. – Az MKP pedig még válaszra sem méltatott bennünket. Csak szóban hangoztatja az együttműködést, de valójában csak ráerőszakolja az akaratát másokra.”  Nyitra megyében az MKP elnökjelöltje Farkas Iván. „Az MKP elnöksége foglalkozott az MKDSZ levelével, ám az nem kizárólag a megyei választásokon való lehetséges együttműködésről szólt, hanem szélesebb spektrumot ölelt fel – mondta Farkas Iván. – Az előző években azonban nem igazán volt jó a tapasztalatunk az MKDSZ politizálásával, ezért úgy döntött az elnökség, hogy nem működünk együtt velük. Tudomásul vesszük, hogy önálló jelöltet indítottak Nyitra megyében.”  Stubendek László, Komárom polgármestere tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy független megyei képviselőjelöltként tagja lesz a Fecskék (Független Erők Csoportja) csapatának, amelyet a Komáromi járásban négy független képviselőjelölt – Szénássy Tímea, Varga Tamás, Forgács Attila és Forró Tibor – hozott létre. A hír azért meglepő, mivel a négy jelölt két héttel ezelőtti bemutatkozó sajtótájékoztatóján éppen a jelenlegi megyei képviselőkkel, illetve pártokkal szemben határozta meg magát, bírálva munkájukat, passzivitásukat. Stubendek László ugyanakkor tagja a jelenlegi Nyitra megyei testületnek. Most viszont úgy fogalmaztak, hogy a fiatalos hév mellé jól jön a tapasztalat, Stubendek szavai szerint pedig találkoztak elképzeléseik, ezért befogadták a csapatba.  Stubendek László – aki négy évvel ezelőtt még az MKP színeiben jutott be a megyei testületbe, de a helyhatósági választások előtt felfüggesztette párttagságát, és Komáromban függetlenként lett polgármester – azt mondta, az MKP helyi és felső vezetése részéről is megkeresték, hogy a párt színeiben jelöltesse magát a megyei választásokon, tárgyaltak is, de abbamaradtak az egyeztetések. Az indokokról bővebben nem tájékoztatott.  A csapat nem áll ki egyik megyeelnökjelölt mellett sem, azonban deklarálták, hogy a szélsőséges jelöltön kívül bárkivel el tudják képzelni az együttműködést.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?