Csak bírság járna egy szál füves cigiért

Pozsony |

<p>Hamarosan tárcaközi egyeztetésre küldi Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a kisebb mennyiségű marihuána birtoklása többé nem számítana bűncselekménynek, csak szabálysértésnek.</p>

Ha elfogadnák a készülő törvénymódosítást, egy darab marihuánás cigarettáért többé nem fenyegetne bíróság és börtön. A módosítás, amely az egyes kábítószerek esetében bevezetne némi toleranciát, már elkészült, a koalíciós válság miatt viszont még nem küldték tárcaközi egyeztetésre. A büntetések enyhítésén még Žitňanská elődje, Tomáš Borec kezdett dolgozni, összeállított egy táblázatot arról, melyik drogból milyen mennyiség számít majd egyszeri adagnak, tehát olyan mennyiségnek, amelynek birtoklásáért nem fenyeget börtön. A marihuána esetében egy grammról lenne szó, pervitinből pedig 0,2 grammról. Ilyen mennyiségért legfeljebb 165 eurós bírság fenyeget majd, viszont, ha az illetőt ismételten tetten érik, már bűncselekményként fogják kezelni az esetet, amiért egyéves szabadságvesztés fenyegeti a tettest.

Ez hatalmas előrelépést jelentene, hiszen ahhoz, hogy ma valakinek bejegyzés kerüljön az erkölcsi bizonyítványába, elég, hogy egy szál marihuánás cigarettát találjanak nála. A törvényalkotók abban bíznak, hogy ennek a jogszabálynak köszönhetően a rendőrök inkább a dílerekre fognak összpontosítani, és nem azokra, akik a drogokat csak kipróbálják.

Már most biztos, hogy a törvénymódosítás elfogadása nem lesz zökkenőmentes, ugyanis a kormánypárti SNS nem fogja támogatni, ezért nagy a valószínűsége, hogy a kormányon sem megy át. „Nem fogjuk támogatni a miniszter javaslatát” – közölte tömören az SNS szóvivője, Zuzana Škopcová. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?