Az egyre erősebb eurónak csaknem mindenki örülhet

<div>Pár hónapja az elemzők egy része az euró csúfos bukását jelezte előre, ma már az euró reneszánszáról beszélnek.</div>

A közös európai fizetőeszköz rég nem látott csúcsokat döntöget, és ez még csak a kezdet. Kik lesznek az erős euró legnagyobb nyertesei és vesztesei?  Az évtized legjobb esztendeje lesz az idei az euró számára – így összegzi a Bloomberg hírügynökség a közös európai fizetőeszköz árfolyamával kapcsolatos legújabb fejleményeket. Míg az idei év elején egy euróért már csak 1,05 dollárt adtak, az árfolyam mára hat százalékkal, 1,12 dollárra erősödött, és ez még csak a kezdet. „Becsléseink szerint az árfolyam az idei év végére 1,14, a jövő év végére pedig 1,18 dollárra nőhet” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az Unicredit Bank elemzője. Az ING elemzői még ennél is derűlátóbbak az árfolyam alakulásával kapcsolatban. Szerintük már a jövő év első felében 1,20 dollárba kerülhet egy euró.  Olcsóbban tankolhatunk Az euró jelenlegi erősödése az elmúlt időszak politikai fejleményeivel magyarázható. „Míg Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson a dollár gyengüléséhez vezetett, a francia és holland választások euróbarát jelöltjeinek a győzelme az euró erősödését segítette elő” – mondta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Az erős eurónak köszönhetően jóval olcsóbban juthatunk majd hozzá az üzemanyagokhoz, egyes élelmiszerekhez, és csökkenhet az ára az olyan országokba szervezett nyaralásoknak is, amelyekben a dollár a fő fizetőeszköz. „A kőolaj árát dollárban adják meg, így ha az euró erősödik a dollárral szemben, a hazai töltőállomásokon tovább csökkenhet a benzin és a gázolaj ára” – mondta Boris Tomčiak, a Finlord társaság elemzője. Az élelmiszerek közül elsősorban a déligyümölcs, a kakaó és a kávé ára csökkenhet akár több százalékkal is. Az üzletekben azonban ezt csak hónapok múlva vesszük majd észre, az ezekkel kapcsolatos szerződéseket ugyanis előre kötik meg. Koršňák szerint az elkövetkező hónapokban olcsóbban juthatunk hozzá az elektronikai eszközökhöz is, így akik ilyet szeretnének vásárolni, azoknak megéri várniuk. (mi, tasr) Kedvezőbb nyaralás A turisták közül azok járhatnak jól, akik olyan országot választanak, ahol a dollár a fő fizetőeszköz. „Ez azonban egyre kevesebb embert érint, a terrorizmus terjedése, a biztonsági helyzet romlása miatt ugyanis egyre kevesebben utaznak Törökországba, Egyiptomba, Jordániába és Tunéziába” – tette hozzá Koršňák. Akik magyarországi utazást terveznek, azoknak nem szolgálhatunk jó hírekkel. Míg a dollárral szemben az euró erősödött, a forinttal szemben gyengült. Az áprilisi 314 forint felett árfolyamról a napokban 307 forint közelébe csökkent az árfolyam. Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint a nyár folyamán is stabil maradhat a forint árfolyama.  Kik a vesztesek? Az euró erősödésének a legnagyobb vesztesei azok a cégek lehetnek, amelyek olyan országokba exportálnak, ahol dollárban számolnak el. Ők az átváltást követően kisebb összegre tehetnek szert. A jó hír ezzel kapcsolatban, hogy a szlovák kivitel nagy része az uniós piacokra irányul, az euró erősödése így csak a cégek töredékének okozhat gondot.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?