Megszüntették az Assange elleni vizsgálatot a svédek

Stockholm |

<p>A svéd ügyészség pénteken bejelentette, hogy megszünteti a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója, Julian Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt zajló előzetes vizsgálatot.</p>

Az ausztrál férfi ellen 2010-ben indítottak nyomozást, miután két nő nemi erőszak, illetve molesztálás miatt panaszt tett a svéd hatóságoknál. Assange, aki akkoriban egy előadás miatt járt Stockholmban, megalapozatlannak nevezte a vádakat. 2015-ben a molesztálás vádja elévült, így a svéd ügyészség kénytelen volt megszüntetni a nyomozást abban az ügyben. A nemi erőszak ügyét Marianne Ny svéd főügyész indoklása szerint azért ejtette, mert úgy látta, nem halad a nyomozás, és belátható időn belül nem lett volna lehetőségük Assange letartóztatására. Ny jelezte: a férfi ellen 2010-ben kiadott európai elfogatóparancsot is visszavonták. A főügyész egyúttal figyelmeztetett: ha Assange a nemi erőszak 2020-as elévülése előtt belép Svédországba, újraindulhat ellene az eljárás.

Assange az elmúlt hét évben következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat.

A 45 éves férfi 2012 óta Ecuador londoni nagykövetségén él, ahol azért keresett menedéket, mert attól félt, hogy ha kiadják Svédországnak, akkor Stockholm később kiadhatja az Egyesült Államoknak, ahol a Wikileaks által közölt szigorúan titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatala miatt akarják felelősségre vonni, s akár több évtizedes börtönbüntetést is kaphatna.

A brit rendőrség - Marianne Ny svéd főügyész döntése ellenére - közölte pénteken: le fogja tartóztatni a WikiLeaks-alapítót, ha elhagyja a nagykövetség épületét, mert korábban óvadék ellenében került szabadlábra, de bírósági tárgyalására már nem ment el.

"Ez teljes győzelem Julian Assange számára" - mondta Per Samuelsson, a férfi ügyvédje a TT svéd hírügynökségnek. "Szabadon elhagyhatja a nagykövetséget, ha akarja. Természetesen boldog és megkönnyebbült, de azért nehezményezi, hogy ilyen hosszú ideig tartott a dolog" - tette hozzá.

Assange a hír hallatán egy szélesen mosolygó képet posztolt önmagáról a Twitteren.

Assange ennek ellenére sem lehet teljesen felszabadult, hiszen továbbra is kiadhatják az Egyesült Államoknak. 

Donald Trump amerikai elnök kormánya áprilisban megerősítette: a WikiLeaks-alapító elfogása kiemelt fontosságú.

A kiszivárogtató oldal a svéd bejelentés után a következőt írta a Twitteren: "Nagy-Britannia nem hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy kapott-e Julian Assange kiadatására vonatkozó kérelmet az Egyesült Államoktól. Innentől az Egyesült Királyság lesz a figyelem középpontjában."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?