Uszály ütközött a bajai Duna-hídnak, hajózárlatot rendeltek el

Uszály ütközött a bajai Duna-hídnak, hajózárlatot rendeltek el

<p>Egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó nekiütközött hat úgynevezett bárkával kedd reggel a bajai Duna-hídnak, ennek következtében az egyik bárka elsüllyedt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ügyeletes szakértője a híd térségére teljes hajózárlatot rendelt el - tájékoztatta a hatóság az MTI-t.</p>

A közlemény szerint a Merkur 308 tolóhajó elsüllyedt bárkája több mint ezer tonna búzát szállított, és a Türr István híd bal parttól számított második pillérének nekiütközve úgy süllyedt el, hogy egy része a víz felett maradt. 

A balesetben senki sem sérült meg, a bárka matrózát kimentették.

A hajók a Nemzeti Közlekedési Hatóság által - az 1478-as és az 1486-os folyamkilométer közötti szakaszra - elrendelt zárlatról a NAVINFO Rádión keresztül folyamatosan értesülnek.

A híd üzemeltetőjének szakembere az előzetes szemle után jelezte, hogy az elsüllyedt bárka veszélyeztetheti a híd pillérét, így az NKH kötelezte a román céget a kiemeléssel kapcsolatos intézkedés haladéktalan megkezdésére. 

A hajózási hatóság és a vízügyi igazgatóság szakemberei a hajóforgalom számára a hajózási jelzések áthelyezésével próbálják meg mielőbb biztosítani a szabad hídnyílásokban történő áthaladást - áll a közleményben.

Az esetről a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem tájékoztatta kedd reggel az MTI-t, jelezve, hogy süllyed egy hetven méter hosszú és nyolc méter széles uszály a bajai Duna-híd lábánál. A bajai hivatásos tűzoltók kishajóval szálltak vízre, hogy átvizsgálják a vízi áruszállítót, de azon senkit nem találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?