Nagyon megvágták az oroszok az IKEA-t, 7 millió eurót fizet

Moszkva |

<div>Alaposan meggyűlt a baja a svéd cégnek az oroszországi korrupcióval és az ottani igazságszolgáltatással, ezért beruházásai csökkentését tervezi.</div><div>&nbsp;</div>

A világ legnagyobb bútorkereskedelmi konszernjét több mint 500 millió rubel (7 millió euró) kifizetésére kötelezte egy orosz bíróság. Az IKEA szerint az orosz hatóságok megpróbálnak „illegális módszerekkel pénzt kicsalni a cégcsoporttól”. A svéd céget egy szmolenszki bíróság arra kötelezte, hogy Konsztantyin Ponomarev orosz üzletembernek, egy generátorokat bérbeadó cég vezetőjének 507 millió rubel kártérítést fizessen. Ponomarev és az IKEA között csaknem tíz éve folyik a jogi huzavona a szentpétervári bútoráruházakat árammal ellátó generátorok bérlése körül. A svéd vállalat ezen felül is számtalanszor keveredett jogvitába Oroszországban. A Kommerszant-Dengi című orosz gazdasági hetilap értesülései szerint az IKEA több mint ötszáz jogi eljárásban érintett, és ezzel az Oroszországban a legtöbb jogvitát folytató vállalat.Egyebek mellett amiatt is pert indítottak az orosz hatóságok a svéd óriáscég ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy illegális úton szerezte azt a Moszkva egyik külső kerületében lévő földdarabot, amelyen egyik bútoráruháza és oroszországi központja áll. Az ottani irodákat idén többször is átkutatták a hatóságok.Oroszország az IKEA egyik legnagyobb piacát jelenti. A vállalat 2000-ben jelent meg az országban, és időközben 14 áruházat nyitott. Saját adatai szerint több mint 12 ezer munkahelyet teremtett és több mint 60 milliárd rubelnyi adót fizetett. Júniusban az IKEA oroszországi leányvállalata bejelentette, legalább 2,1 milliárd dolláros befektetést tervez az országban – lehet, hogy ez most elmarad.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?