Lábjegyzetek egy interjúhoz

<p>Lapunk&nbsp;pénteki számában interjút olvashatnak Andrej Dankoval, az SNS vezérével. Czajlik Katalin kommrentárjában azt kérdezi:&nbsp;Vajon Danko szimpatikus szavait tettek is követik-e?</p>

Kezdjük két idézettel: „Ha csak támadni fogjuk egymást, ahelyett, hogy meghallgatnánk a másikat, nem tudunk előrelépni”, illetve „azt gondolom, hogy a nemzeti kisebbségek kultúrájukkal, kreativitásukkal gazdagabbá tesznek minket, s ez érvényes nemcsak a magyar, hanem valamennyi kisebbségünkre”. 

Ha eddig nem találták volna ki, elárulom: mindkét mondat Andrej Danko SNS-vezértől származik. A mai számunkban közölt interjúban több érdekes dolgot is elmondott a nemzetiek elnöke. Az utóbbi évtizedek magyar tematikájú SNS-es kommunikációhoz szokva az az érzésünk támad, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Tény, hogy Andrej Danko pártelnök az interjúban olyan hangot ütött meg, amilyent korábban nemcsak az SNS, hanem egy mérsékeltebb szlovák párt vezetőjétől sem vártunk volna. Persze helyén van a felvetés, hogy egy interjú túl kevés ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, azt azonban már most elmondhatjuk, hogy egy olyan pártapparátussal a háta mögött, mint az SNS, mégiscsak igényel némi bátorságot, hogy az ember olyanokat mondjon, mint Danko. S itt van a kutya elásva. Mert bármilyen felvilágosult lehet is az új SNS-elnök magyarügyben, mozgásterét mégiscsak korlátozhatja a „pártakarat”.
Nagy kérdés, hogy az erős magyarellenes retorikára építő SNS mennyire lesz képes megemészteni új elnöke szalonképességét.
S bár a tárgyban bizonyára helyén van az egészséges szkepticizmus, azt azért tegyük hozzá, nem törvényszerű, hogy egy nemzeti párt egyben kisebbségellenes vagy egyenesen soviniszta legyen. Az már más kérdés, hogy tájainkon mi ehhez szoktunk, bizonyos értelemben „ezt szeretjük” – hiszen valahol nagyon kényelmes az örök áldozat szerepében tetszelegni – így nehezen tudjuk elképezni, hogy ez másként is működhet.

Akárhogy lesz is, hamarosan megtudjuk, az elkövetkező hónapok biztosan meghozzák a válaszokat ezekre a kérdésekre is. Ezért kíváncsian várjuk, Andrej Danko szimpatikus szavait tettek is követik-e.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?