112 éves holokauszttúlélő a világ legidősebb férfija

Jeruzsálem |

<p>Izrael történetében először az ország polgára, a száztizenkét éves, haifai Iszráel Krisztál lett a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija. &nbsp; &nbsp; &nbsp;</p>

A 112 éves, öt hónapos és huszonöt napos haifai férfi pénteken veszi át az erről szóló dkomentumot a Guiness illetékeseitől. Életkorának elismertetésében részt vett a Háárec című napilap is, amely segített megszerezni az életkorát igazoló okmányokat. A cím előző gazdája, a japán Koide Jaszutaro január közepén hunyt el két hónappal száztizenharmadik születésnapja előtt. 

A világéletében cukorkakészítéssel foglalkozó Iszráel Krisztál 1903. szeptember 15-én a lengyel Zarnow nevű faluban született. Már háromévesen elkezdett a helyi zsidó vallási iskolába járni, majd a közeli Lódzba költöztek. Ott családot alapított és egy cukorkagyártó üzemet hozott létre. 1940-ben a gettóba kellett költöznie feleségével és két gyermekével, ahonnan 1944-ben Auschwitzba deportálták. Két hónap után más lágerekbe került, amikor felszabadult, 37 kilós volt. Felesége és gyermekei nem élték túl a világégést. 

A háború után Lódzban újraindította cukorkaüzemét és ismét megnősült. 1950-ben új családjával Izraelbe költözött és Haifán telepedett le, ahol újfent cukorkák gyártásával kezdett foglalkozni. Egy fia és egy lánya született, ma már unokák és dédunokák veszik körül. 

Lehet, hogy van nála idősebb férfi, de a Guinness Rekordok könyve csak azt fogadja el, aki élete első húsz évéből származó okmányokkal képes igazolni életkorát. A Kurdisztánban született, Jeruzsálemben élő Zakaria Barasi például a helyi belügyminisztérium nyilvántartása szerint 1900-ban jött a világra, azonban nincsenek eredeti, korabeli okmányai ennek bizonyításra. 

A nők általában tovább élnek a férfiaknál, jelenleg a világ legidősebb embere a 116 éves Susannah Mushatt Jones. Az eddigi valaha élt legidősebb ember a 122 évesen és 164 naposan 1997-ben elhunyt francia Jeanne Louise Calment nevű nő volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?